1 Mon âme a pris en dégoût la vie; je laisserai aller ma plainte, je parlerai dans l'amertume de mon âme.

2 Je dirai à Dieu: Ne me condamne point; fais-moi savoir pourquoi tu me prends à partie.

3 Peux-tu te plaire à accabler, à repousser l'œuvre de tes mains, et à éclairer les desseins des méchants?

4 As-tu des yeux de chair? Vois-tu comme voient les mortels?

5 Tes jours sont-ils comme les jours des mortels? Tes années sont-elles comme les jours des humains?

6 Pour que tu fasses la recherche de mon iniquité et l'enquête de mon péché,

7 Quoique tu saches que je ne suis pas coupable, et que nul ne peut me délivrer de ta main.

8 Tes mains m'ont formé et m'ont fait tout entier. Et tu me détruirais!

9 Souviens-toi donc que tu m'as formé comme de l'argile, et tu me ferais rentrer dans la poussière!

10 Ne m'as-tu pas coulé comme du lait, et caillé comme un fromage?

11 Tu m'as revêtu de peau et de chair, et tu m'as composé d'os et de nerfs.

12 Tu m'as comblé de vie et de grâces, et ta providence a gardé mon souffle.

13 Et voici ce que tu me réservais en ton cœur! Et voici, je le vois, ce qui était dans ta pensée:

14 Si je péchais, tu le remarquerais, et tu ne m'absoudrais pas de ma faute;

15 Si j'étais méchant, malheur à moi! Si j'étais juste, je n'en lèverais pas la tête plus haut, je serais rassasié d'ignominie et spectateur de ma propre misère.

16 Si je redressais la tête, tu me donnerais la chasse comme à un lion, et tu multiplierais tes exploits contre moi;

17 Tu produirais de nouveaux témoins contre moi, tu redoublerais de colère à mon égard, tes bataillons se renouvelleraient contre moi.

18 Mais pourquoi m'as-tu fait sortir du sein de ma mère? J'eusse expiré, et aucun œil ne m'aurait vu!

19 Je serais comme n'ayant pas été; j'aurais été porté du sein maternel au tombeau!

20 Mes jours ne sont-ils pas en petit nombre? Qu'il me laisse! Qu'il éloigne sa main de moi, et que je respire un peu!

21 Avant que j'aille, pour n'en plus revenir, dans la terre des ténèbres et de l'ombre de la mort;

22 Terre obscure comme la nuit, où règnent l'ombre de la mort et le chaos, où la lumière est comme la nuit!

1 Lelkembõl útálom az életemet, megeresztem felõle panaszomat; szólok az én lelkem keserûségében.

2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedbõl kiszabadítson!

8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

11 Bõrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed õrizte az én lelkemet.

13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bûnöm alól nem mentesz föl engem.

15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhébõl? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhébõl sírba vittek volna!

20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tõlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

21 Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.