1 Chasses-tu pour le lion sa proie, et assouvis-tu la faim des lionceaux,

2 Quand ils se tapissent dans leurs repaires, quand ils sont aux aguets dans les fourrés?

3 Qui apprête la nourriture au corbeau, quand ses petits crient vers Dieu et volent çà et là, n'ayant rien à manger?

4 Sais-tu le temps où les chamois mettent bas? As-tu observé quand les biches faonnent?

5 As-tu compté les mois de leur portée, et sais-tu le temps où elles mettent bas?

6 Elles se courbent, elles font sortir leurs petits, et se délivrent de leurs douleurs;

7 Leurs petits se fortifient, ils croissent en plein air, ils s'en vont et ne reviennent plus vers elles.

8 Qui a lâché l'onagre en liberté, et qui a délié les liens de cet animal farouche,

9 A qui j'ai donné la steppe pour demeure, et la terre salée pour habitation?

10 Il se rit du bruit de la ville; il n'entend pas les clameurs de l'ânier.

11 Il parcourt les montagnes qui sont ses pâturages, il cherche partout de la verdure.

12 Le buffle veut-il te servir? Passe-t-il la nuit auprès de ta crèche?

13 Attaches-tu le buffle par la corde au sillon? Herse-t-il tes champs en te suivant?

14 Te fies-tu à lui parce que sa force est grande, et lui abandonnes-tu ton travail?

15 Comptes-tu sur lui pour rentrer ton grain, et pour l'amasser sur ton aire?

16 L'aile de l'autruche s'agite joyeusement; est-ce l'aile et la plume de la cigogne?

17 Non, car elle abandonne ses œufs à terre, elle les fait couver sur la poussière;

18 Elle oublie qu'un pied peut les fouler, une bête des champs les écraser.

19 Elle est dure envers ses petits, comme s'ils n'étaient pas siens. Son travail est vain, elle ne s'en inquiète pas.

20 Car Dieu l'a privée de sagesse, et ne lui a point départi d'intelligence.

21 Quand elle se lève, et bat des ailes, elle se moque du cheval et de son cavalier.

22 As-tu donné au cheval sa vigueur? As-tu revêtu son cou de la crinière frémissante?

23 Le fais-tu bondir comme la sauterelle? Son fier hennissement donne la terreur.

24 De son pied il creuse la terre; il se réjouit en sa force; il va à la rencontre de l'homme armé;

25 Il se rit de la crainte, il n'a peur de rien; il ne recule point devant l'épée.

26 Sur lui retentit le carquois, la lance étincelante et le javelot.

27 Bondissant et frémissant, il dévore l'espace; il ne peut se contenir dès que la trompette sonne;

28 Dès qu'il entend la trompette, il hennit; il sent de loin la bataille, la voix tonnante des chefs et les clameurs des guerriers.

29 Est-ce par ta sagesse que l'épervier prend son vol, et déploie ses ailes vers le Midi?

30 Est-ce sur ton ordre que l'aigle s'élève, et qu'il place son aire sur les hauteurs?

31 Il habite sur les rochers, il se tient sur la dent des rochers, sur les lieux inaccessibles.

32 De là, il découvre sa proie; ses yeux la voient de loin.

33 Ses petits sucent le sang, et partout où il y a des corps morts, il s'y trouve.

34 L'Éternel adressa la parole à Job, et dit:

35 Le censeur contestera-t-il avec le Tout-Puissant? L'accusateur de Dieu répondra-t-il à cela?

36 Alors Job répondit à l'Éternel et dit:

37 Je suis trop peu de chose; que te répondrais-je? Je mets ma main sur ma bouche.

38 J'ai parlé une fois, et je ne répondrai plus. J'ai parlé deux fois, et je n'y retournerai plus.

1 Vadászol-é prédát a nõstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;

2 Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?

3 Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?

4 Tudod-é a kõszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?

5 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?

6 [Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.

7 Fiaik meggyarapodnak, a legelõn nagyranõnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.

8 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,

9 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?

10 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.

11 A hegyeken szedeget, az õ legelõjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.

12 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?

13 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?

14 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?

15 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérûdre betakarítja?

16 Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?

17 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!

18 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.

19 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;

20 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.

21 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.

22 Te adsz-é erõt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?

23 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicsõ, félelmetes!

24 [Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.

25 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elõl;

26 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:

27 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.

28 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messzirõl megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.

29 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?

30 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? [ (Job 39:31) A kõsziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetõkön. ] [ (Job 39:32) Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. ] [ (Job 39:33) Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott [terem.] ] [ (Job 39:34) Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: ] [ (Job 39:35) A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddõdik, feleljen néki! ] [ (Job 39:36) És szóla Jób az Úrnak, és monda: ] [ (Job 39:37) Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. ] [ (Job 39:38) Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé! ]