1 Então Deus lembrou de Noé e de todos os animais que estavam com ele na barca. Deus fez com que um vento soprasse sobre a terra, e a água começou a baixar. 2 As fontes do grande mar e as janelas do céu se fecharam. Parou de chover, 3 e durante cento e cinquenta dias a água foi baixando pouco a pouco. 4 No dia dezessete do sétimo mês, a barca parou na região montanhosa de Ararate. 5 A água continuou a baixar, até que no primeiro dia do décimo mês apareceram os picos das montanhas.
6 No fim de quarenta dias, Noé abriu a janela que havia feito na barca 7 e soltou um corvo, que ficou voando de um lado para outro, esperando que a terra secasse. 8 Depois Noé soltou uma pomba a fim de ver se a terra já estava seca; 9 mas a pomba não achou lugar para pousar porque a terra ainda estava toda coberta de água. Aí Noé estendeu a mão, pegou a pomba e a pôs dentro da barca.
10 Noé esperou mais sete dias e soltou a pomba de novo. 11 Ela voltou à tardinha, trazendo no bico uma folha verde de oliveira. Assim Noé ficou sabendo que a água havia baixado. 12 E ele esperou mais sete dias e de novo soltou a pomba, e dessa vez ela não voltou.
13 Quando Noé tinha seiscentos e um anos, as águas que estavam sobre a terra secaram. No dia primeiro do primeiro mês, Noé tirou a cobertura da barca e viu que a terra estava secando. 14 No dia vinte e sete do segundo mês, a terra estava bem seca. 15 Aí Deus disse a Noé:
16 — Saia da barca junto com a sua mulher, os seus filhos e as suas noras. 17 Faça sair também todos os animais que estão com você, isto é, as aves, os animais domésticos, os animais selvagens e os que se arrastam pelo chão. Que eles se espalhem por toda parte e tenham muitas crias para encherem a terra.
18 Assim Noé e a sua mulher saíram da barca, junto com os seus filhos e as suas noras. 19 Também saíram todos os animais e as aves, em grupos, de acordo com as suas espécies.
20 Noé construiu um altar para oferecer sacrifícios a Deus, o Senhor. Ele pegou aves e animais puros, um de cada espécie, e os queimou como sacrifício no altar. 21 O cheiro dos sacrifícios agradou ao Senhor, e ele pensou assim: "Nunca mais vou amaldiçoar a terra por causa da raça humana, pois eu sei que desde a sua juventude as pessoas só pensam em coisas más. 22 Também nunca mais destruirei todos os seres vivos, como fiz desta vez. Enquanto o mundo existir, sempre haverá semeadura e colheita, frio e calor, verão e inverno, dia e noite."
1 Isten azonban nem feledkezett meg Nóéról, sem azokról az élőlényekről, azokról az állatokról, amelyek vele voltak a bárkában. Szelet bocsátott Isten a földre, és a víz apadni kezdett.
2 Bezárultak a mélység forrásai és az ég csatornái; megszűnt esni az eső az égből.
3 Azután a víz egyre jobban visszahúzódott a földről, és százötven nap múlva leapadt a víz.
4 A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát-hegységben.
5 A víz állandóan fogyott a tizedik hónapig. A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek csúcsai.
6 Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát, amelyet csinált,
7 és kiengedett egy hollót. Az újra meg újra kirepült, meg visszatért, amíg föl nem száradt a víz a földről.
8 Kiengedett egy galambot is, hogy lássa: vajon leapadt-e a víz a föld színéről.
9 De a galamb nem talált helyet a lábának, hogy leszállhasson, ezért visszatért hozzá a bárkába, mert víz borította az egész föld színét. Ő pedig kinyújtotta a kezét, megfogta és bevette magához a bárkába.
10 Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot a bárkából.
11 Estére megjött hozzá a galamb, és ekkor már egy leszakított olajfalevél volt a csőrében. Ebből tudta meg Nóé, hogy a víz leapadt a földről.
12 Várakozott még újabb hét napig, és kiengedte a galambot, de az már nem tért vissza hozzá.
13 A hatszázegyedik esztendőben, az első hónap első napjára fölszikkadt a víz a földről. Ekkor Nóé eltávolította a bárka födelét, és látta, hogy már megszikkadt a föld színe.
14 A második hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld. a
15 Ekkor így szólt Isten Nóéhoz:
16 Jöjj ki a bárkából feleségeddel, fiaiddal és fiaid feleségeivel együtt!
17 Mindenféle élőlényt, amely csak veled van: madarat, állatot és minden földi csúszómászót hozz ki magaddal, hadd nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön!
18 Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt.
19 Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából.
20 Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron.
21 Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem.
22 Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.