1 O Senhor Deus apareceu a Abraão no bosque sagrado de Manre. Era a hora mais quente do dia, e Abraão estava sentado na entrada da sua barraca. 2 Ele olhou para cima e viu três homens, de pé na sua frente. Quando os viu, correu ao encontro deles. Ajoelhou-se, encostou o rosto no chão 3 e disse:

— Senhores, se eu mereço a sua atenção, não passem pela minha humilde casa sem me fazerem uma visita. 4 Vou mandar trazer água para lavarem os pés, e depois os senhores descansarão aqui debaixo da árvore. 5 Também vou trazer um pouco de comida, e assim terão forças para continuar a viagem. Os senhores me honraram com a sua visita; portanto, deixem que eu os sirva.

Eles responderam:

— Está bem, nós aceitamos.

6 Abraão correu para dentro da barraca e disse a Sara:

— Depressa! Pegue uns dez quilos de farinha e faça pão.

7 Em seguida ele correu até onde estava o gado, escolheu um bom bezerro novo e o entregou a um dos empregados, que o preparou para ser comido. 8 Abraão pegou coalhada, leite e a carne preparada e pôs tudo diante dos visitantes. Ali, debaixo da árvore, ele mesmo serviu a comida e ficou olhando. 9 Então eles perguntaram:

— Onde está Sara, a sua mulher?

— Está na barraca — respondeu Abraão.

10 Um deles disse:

— No ano que vem eu virei visitá-lo outra vez. E nessa época Sara, a sua mulher, terá um filho.

Sara estava atrás dele, na entrada da barraca, escutando a conversa. 11 Abraão e Sara eram muito velhos, e Sara já havia passado da idade de ter filhos. 12 Por isso riu por dentro e pensou assim:

— Como poderei ter prazer sexual agora que eu e o meu senhor estamos velhos?

13 Então o Senhor perguntou a Abraão:

— Por que Sara riu? Por que disse que está velha demais para ter um filho? 14 Será que para o Senhor há alguma coisa impossível? Pois, como eu disse, no ano que vem virei visitá-lo outra vez. E nessa época Sara terá um filho.

15 Ao escutar isso, Sara ficou com medo e quis negar.

— Eu não estava rindo — disse ela.

Mas o Senhor respondeu:

— Não é verdade; você riu mesmo.

16 Depois os visitantes se levantaram e foram para um lugar de onde podiam ver a cidade de Sodoma. E Abraão os acompanhou para lhes mostrar o caminho. 17 Aí o Senhor Deus disse a si mesmo: "Não vou esconder de Abraão o que pretendo fazer. 18 Os seus descendentes se tornarão uma nação grande e poderosa, e por meio dele eu abençoarei todas as nações da terra. 19 Eu o escolhi para que ele mande que os seus filhos e os seus descendentes obedeçam aos meus ensinamentos e façam o que é correto e justo. Se eles obedecerem, farei por Abraão tudo o que prometi."

20 Aí o Senhor disse a Abraão:

— Há terríveis acusações contra Sodoma e Gomorra, e o pecado dos seus moradores é muito grave. 21 Preciso descer até lá para ver se as acusações que tenho ouvido são verdadeiras ou não.

22 Então dois dos visitantes saíram, indo na direção de Sodoma; porém Abraão ficou ali com Deus, o Senhor. 23 Abraão chegou um pouco mais perto e perguntou:

— Será que vais destruir os bons junto com os maus? 24 Talvez haja cinquenta pessoas direitas na cidade. Nesse caso, vais destruir a cidade? Será que não a perdoarias por amor aos cinquenta bons? 25 Não é possível que mates os bons junto com os maus, como se todos tivessem cometido os mesmos pecados. Não faças isso! Tu és o juiz do mundo inteiro e por isso agirás com justiça.

26 O Senhor Deus respondeu:

— Se eu achar cinquenta pessoas direitas em Sodoma, perdoarei a cidade inteira por causa delas.

27 Abraão voltou a dizer:

— Perdoa o meu atrevimento de continuar falando contigo, pois tu és o Senhor, e eu sou um simples mortal. 28 Pode acontecer que haja apenas quarenta e cinco pessoas direitas. Destruirás a cidade por causa dessa diferença de cinco?

Deus respondeu:

— Se eu achar quarenta e cinco, não destruirei a cidade.

29 Abraão continuou:

— E se houver somente quarenta bons?

— Por amor a esses quarenta, não destruirei a cidade — Deus respondeu.

30 Abraão disse:

— Não fiques zangado comigo, Senhor, por eu continuar a falar. E se houver só trinta?

Deus respondeu:

— Se houver trinta, eu perdoarei a cidade.

31 Abraão tornou a insistir:

— Estou sendo atrevido, mas me perdoa, Senhor. E se houver somente vinte?

— Por amor a esses vinte, não destruirei a cidade — Deus respondeu.

32 Finalmente Abraão disse:

— Não fiques zangado, Senhor, pois esta é a última vez que vou falar. E se houver só dez?

— Por causa desses dez, não destruirei a cidade — Deus respondeu.

33 Quando o Senhor Deus acabou de falar com Abraão, ele foi embora, e Abraão voltou para casa.

1 Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, amikor a nappali hőség elől a sátor bejáratába húzódott.

2 Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult,

3 és így szólt: Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat!

4 Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat, és dőljetek le a fa alá!

5 Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek, és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el! Ők azt felelték: Tedd azt, amit mondtál!

6 Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: Siess, dagassz meg három mérték finomlisztet, és süss lángost!

7 Kiszaladt Ábrahám a csordához is, fogott egy szép szopós borjút, és odaadta a legényének, az pedig gyorsan elkészítette.

8 Azután vett vajat, tejet, meg vette a borjút, amelyet elkészíttetett, és eléjük tette. Ő maga pedig ott állt mellettük a fa alatt, amíg ettek.

9 Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban.

10 Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és akkor már a feleségednek, Sárának fia lesz! Sára meg ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál.

11 Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat.

12 Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e gyönyörűségem? Meg az uram is öreg!

13 De az ÚR megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre?

14 Van-e valami lehetetlen az ÚR számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.

15 Sára azonban tagadott, mert félt. Azt mondta, hogy nem nevetett. Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!

16 Amikor a férfiak elindultak, és Sodoma felé tartottak, Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket.

17 Az ÚR ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok?

18 Hiszen Ábrahámtól nagy és hatalmas nép fog származni, és általa nyer áldást a föld minden népe.

19 Mert őt választottam ki arra, hogy megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az ÚR útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően, hogy az ÚR is beteljesítse, amit megígért Ábrahámnak.

20 Azért ezt mondta az ÚR: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált,

21 lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám fölhatolt jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom.

22 Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az ÚR előtt.

23 Hozzálépett Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt?

24 Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak?

25 Távol legyen tőled, hogy ilyet tégy, hogy megöld az igazat a bűnössel együtt, és úgy járjon az igaz is, mint a bűnös. Távol legyen tőled! Vajon az egész föld bírája nem tenne-e igaz ítéletet?

26 Az ÚR így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.

27 Ábrahám újból megszólalt: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak, bár én csak por és hamu vagyok.

28 De ha az ötven igaznak öt híja lesz, elpusztítod-e az öt miatt az egész várost? Ő ezt felelte: Nem pusztítom el, ha találok ott negyvenötöt.

29 Ismét szólt hozzá, és ezt kérdezte: Hátha negyven található ott? Az ÚR így felelt: Nem teszem meg a negyvenért.

30 Ne induljon föl az én Uram, hogy beszélek - szólt Ábrahám -, de hátha csak harminc található ott? Ő így felelt: Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.

31 Ábrahám ezt mondta: Tudom, merész dolog, hogy szólok az én Uramnak: hátha húsz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a húszért.

32 Ábrahám ezt mondta: Ne induljon föl az én Uram, hogy még egyszer szólok: de hátha csak tíz található ott? Ő így felelt: Nem pusztítom el a tízért.

33 Amint az ÚR bevégezte beszélgetését Ábrahámmal, eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.