1 Anima mia, benedici l’Eterno! O Eterno, mio Dio, tu sei sommamente grande; sei vestito di splendore e di maestà.

2 Egli s’ammanta di luce come d’una veste; distende i cieli come un padiglione;

3 egli costruisce le sue alte stanze nelle acque; fa delle nuvole il suo carro, s’avanza sulle ali del vento;

4 fa dei venti i suoi messaggeri, delle fiamme di fuoco i suoi ministri.

5 Egli ha fondato la terra sulle sue basi; non sarà smossa mai in perpetuo.

6 Tu l’avevi coperta dell’abisso come d’una veste, le acque s’erano fermate sui monti.

7 Alla tua minaccia esse si ritirarono, alla voce del tuo tuono fuggirono spaventate.

8 Le montagne sorsero, le valli s’abbassarono nel luogo che tu avevi stabilito per loro.

9 Tu hai posto alle acque un limite che non trapasseranno; esse non torneranno a coprire la terra.

10 Egli manda fonti nelle valli, ed esse scorrono fra le montagne;

11 abbeverano tutte le bestie della campagna, gli asini selvatici vi si dissetano.

12 Presso a quelle si riparano gli uccelli del cielo; di mezzo alle fronde fanno udir la loro voce.

13 Egli adacqua i monti dall’alto delle sue stanze, la terra è saziata col frutto delle tue opere.

14 Egli fa germogliar l’erba per il bestiame e le piante per il servizio dell’uomo, facendo uscir dalla terra il nutrimento,

15 e il vino che rallegra il cuor dell’uomo, e l’olio che gli fa risplender la faccia, e il pane che sostenta il cuore dei mortali.

16 Gli alberi dell’Eterno sono saziati, i cedri del Libano, ch’egli ha piantati.

17 Gli uccelli vi fanno i loro nidi; la cicogna fa dei cipressi la sua dimora;

18 le alte montagne son per i camosci, le rocce sono il rifugio de’ conigli.

19 Egli ha fatto la luna per le stagioni; il sole conosce il suo tramonto.

20 Tu mandi le tenebre e vien la notte, nella quale tutte le bestie delle foreste si mettono in moto.

21 I leoncelli ruggono dietro la preda e chiedono il loro pasto a Dio.

22 Si leva il sole, esse si ritirano e vanno a giacere nei loro covi.

23 L’uomo esce all’opera sua e al suo lavoro fino alla sera.

24 Quanto son numerose le tue opere, o Eterno! Tu le hai fatte tutte con sapienza; la terra è piena delle tue ricchezze.

25 Ecco il mare, grande ed ampio, dove si muovon creature senza numero, animali piccoli e grandi.

26 Là vogano le navi e quel leviatan che hai creato per scherzare in esso.

27 Tutti quanti sperano in te che tu dia loro il lor cibo a suo tempo.

28 Tu lo dài loro ed essi lo raccolgono; tu apri la mano ed essi son saziati di beni.

29 Tu nascondi la tua faccia, essi sono smarriti; tu ritiri il loro fiato, ed essi muoiono e tornano nella loro polvere.

30 Tu mandi il tuo spirito, essi sono creati, e tu rinnovi la faccia della terra.

31 Duri in perpetuo la gloria dell’Eterno, si rallegri l’Eterno nelle opere sue!

32 Egli riguarda la terra, ed essa trema; egli tocca i monti, ed essi fumano.

33 Io canterò all’Eterno finché io viva; salmeggerò al mio Dio finché io esista.

34 Possa la mia meditazione essergli gradita! Io mi rallegrerò nell’Eterno.

35 Spariscano i peccatori dalla terra, e gli empi non siano più! Anima mia, benedici l’Eterno. Alleluia.

1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!

2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;

3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

5 Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.

6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.

7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.

8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

11 Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

13 A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,

15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.

16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.

19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai;

21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket.

22 Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek;

23 Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig.

24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.

27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.

28 Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.

30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

31 Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben;

32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.

33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

35 Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!