1 Salmo di Asaf.} Certo, Iddio è buono verso Israele, verso quelli che son puri di cuore.

2 Ma, quant’è a me, quasi inciamparono i miei piedi; poco mancò che i miei passi non sdrucciolassero.

3 Poiché io portavo invidia agli orgogliosi, vedendo la prosperità degli empi.

4 Poiché per loro non vi son dolori, il loro corpo è sano e pingue.

5 Non sono travagliati come gli altri mortali, né son colpiti come gli altri uomini.

6 Perciò la superbia li cinge a guisa di collana, la violenza li cuopre a guisa di vestito.

7 Dal loro cuore insensibile esce l’iniquità; le immaginazioni del cuor loro traboccano.

8 Sbeffeggiano e malvagiamente ragionan d’opprimere; parlano altezzosamente.

9 Metton la loro bocca nel cielo, e la loro lingua passeggia per la terra.

10 Perciò il popolo si volge dalla loro parte, e beve copiosamente alla loro sorgente,

11 e dice: Com’è possibile che Dio sappia ogni cosa, che vi sia conoscenza nell’Altissimo?

12 Ecco, costoro sono empi: eppure, tranquilli sempre, essi accrescono i loro averi.

13 Invano dunque ho purificato il mio cuore, e ho lavato le mie mani nell’innocenza!

14 Poiché son percosso ogni giorno, e il mio castigo si rinnova ogni mattina.

15 Se avessi detto: Parlerò a quel modo, ecco, sarei stato infedele alla schiatta de’ tuoi figliuoli.

16 Ho voluto riflettere per intender questo, ma la cosa mi è parsa molto ardua,

17 finché non sono entrato nel santuario di Dio, e non ho considerata la fine di costoro.

18 Certo, tu li metti in luoghi sdrucciolevoli, tu li fai cadere in rovina.

19 Come sono stati distrutti in un momento, portati via, consumati per casi spaventevoli!

20 Come avviene d’un sogno quand’uno si sveglia, così tu, o Signore, quando ti desterai, sprezzerai la loro vana apparenza.

21 Quando il mio cuore s’inacerbiva ed io mi sentivo trafitto internamente,

22 ero insensato e senza conoscimento; io ero verso di te come una bestia.

23 Ma pure, io resto del continuo con te; tu m’hai preso per la man destra;

24 tu mi condurrai col tuo consiglio, e poi mi riceverai in gloria.

25 Chi ho io in cielo fuori di te? E sulla terra non desidero che te.

26 La mia carne e il mio cuore posson venir meno, ma Dio è la ròcca del mio cuore e la mia parte in eterno.

27 Poiché, ecco, quelli che s’allontanan da te periranno; tu distruggi chiunque, fornicando, ti abbandona.

28 Ma quanto a me, il mio bene è d’accostarmi a Dio; io ho fatto del Signore, dell’Eterno, il mio rifugio, er raccontare, o Dio, tutte le opere tue.

1 Aszáf zsoltára.

2 De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.

3 Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.

4 Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az õ erejök állandó.

5 A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.

6 Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erõszak borítja õket.

7 A kövérség miatt kinn ülnek az õ szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.

8 Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.

9 Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.

10 Azért fordul az õ népe ide, hogy tele [pohár] vizet szürcsölnek;

11 És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?

12 Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyûjtenek!

13 Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;

14 Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!

15 Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.

16 Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.

17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.

18 Bizony síkos földön helyezted el õket; pusztaságokra vetetted ki õket.

19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstõl.

20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, [úgy ]veted meg képöket.

21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:

22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.

23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.

24 Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsõségbe fogadsz be engem.

25 Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!

26 Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kõsziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!

27 Mert ímé, a kik eltávoznak tõled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tõled.

28 De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.