1 Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.
2 És szóla Jób, és monda:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.
15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19 Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.
20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?
21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23 A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25 Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.
26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
1 后来， 约伯开口咒诅自己的生日。
2 约伯说：
3 "愿我生的那日泯灭， 人说怀男胎的那夜灭没。
4 愿那日变成黑暗， 愿 神不从上面眷顾， 愿光明不照耀在其上。
5 愿黑暗与死荫索讨那日， 愿密云停留在上面， 愿白天的昏黑惊吓它。
6 愿那夜被幽暗夺去， 不让它连在平日之中， 列入月数之内。
7 愿那夜没有生育， 也没有欢乐的声音。
8 那些咒诅日子、善于惹动海怪的， 愿他们咒诅那夜。
9 愿那夜黎明的星星变成黑暗， 愿那夜等候发光却不亮， 见不到清晨的曙光。
10 因为那夜没有把我母胎的门关闭， 也没有把苦难隐藏， 使我看不见。
11 我为什么不一离母胎就死去？我为什么不一出母腹就断气？
12 为什么有膝承接我？为什么有乳哺养我？
13 不然， 我早已躺下安息，
14 与世上那些为自己建造陵墓的君王和谋士同睡，
15 或与那些拥有黄金， 房屋装满银子的王侯同眠。
16 我为什么不像暗中流产的胎， 未见天日的婴孩， 归于无有呢？
17 在那里， 恶人止息搅扰， 筋疲力尽的得安息；
18 被囚的同享安宁； 听不见督工的声音；
19 老少尊卑都在那里， 奴仆脱离主人的辖制。
20 为什么有光明赐给劳碌的人， 有生命赐给苦命的人呢？
21 他们想死却死不了， 找死胜于找宝藏；
22 他们找到坟墓就高兴， 非常欢喜快乐。
23 为什么有生命赐给前途茫茫， 又被 神四面围困的人呢？
24 我以叹息代替食物， 我唉哼的声音如水涌出。
25 我所惧怕的临到我， 我所惊恐的向我而来。
26 我不得安逸， 不得安静， 也不得安息， 却有搅扰来到。"