1 Felele a Naamából való Czófár, és monda:
2 A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?
3 Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!
4 Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid elõtt.
5 De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!
6 És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bûneidbõl.
7 Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?
8 Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?
9 Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.
10 Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?
11 Mert õ jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!
12 És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
13 Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;
14 Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;
15 Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erõs lennél és nem félnél;
16 Sõt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekrõl, úgy emlékeznél arról.
17 Ragyogóbban kelne idõd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.
18 Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.
19 Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sõt sokan hizelegnének néked.
20 De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik elõlök, és reménységök: a lélek kilehellése!
1 Tsophar de Naama prit la parole et dit:
2 Cette multitude de paroles ne trouvera-t-elle point de réponse, Et suffira-t-il d'être un discoureur pour avoir raison?
3 Tes vains propos feront-ils taire les gens? Te moqueras-tu, sans que personne te confonde?
4 Tu dis: Ma manière de voir est juste, Et je suis pur à tes yeux.
5 Oh! si Dieu voulait parler, S'il ouvrait les lèvres pour te répondre,
6 Et s'il te révélait les secrets de sa sagesse, De son immense sagesse, Tu verrais alors qu'il ne te traite pas selon ton iniquité.
7 Prétends-tu sonder les pensées de Dieu, Parvenir à la connaissance parfaite du Tout-Puissant?
8 Elle est aussi haute que les cieux: que feras-tu? Plus profonde que le séjour des morts: que sauras-tu?
9 La mesure en est plus longue que la terre, Elle est plus large que la mer.
10 S'il passe, s'il saisit, S'il traîne à son tribunal, qui s'y opposera?
11 Car il connaît les vicieux, Il voit facilement les coupables.
12 L'homme, au contraire, a l'intelligence d'un fou, Il est né comme le petit d'un âne sauvage.
13 Pour toi, dirige ton coeur vers Dieu, Etends vers lui tes mains,
14 Eloigne-toi de l'iniquité, Et ne laisse pas habiter l'injustice sous ta tente.
15 Alors tu lèveras ton front sans tache, Tu seras ferme et sans crainte;
16 Tu oublieras tes souffrances, Tu t'en souviendras comme des eaux écoulées.
17 Tes jours auront plus d'éclat que le soleil à son midi, Tes ténèbres seront comme la lumière du matin,
18 Tu seras plein de confiance, et ton attente ne sera plus vaine; Tu regarderas autour de toi, et tu reposeras en sûreté.
19 Tu te coucheras sans que personne ne te trouble, Et plusieurs caresseront ton visage.
20 Mais les yeux des méchants seront consumés; Pour eux point de refuge; La mort, voilà leur espérance!