1 És folytatá Elihu, és monda:

2 Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.

3 Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtõmnek igazat adok.

4 Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású [ember áll] melletted.

5 Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az õ lelkének ereje.

6 Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.

7 Nem veszi le az igazról szemeit, sõt a királyok mellé, a trónba ülteti õket örökre, hogy felmagasztaltassanak.

8 És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:

9 Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak [rajtok].

10 Megnyitja füleiket a feddõzésnek és megparancsolja, hogy a vétekbõl megtérjenek:

11 Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az õ esztendeiket gyönyörûségekben.

12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.

13 De az álnok szívûek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi õket.

14 Azért ifjúságukban hal meg az õ lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.

15 A nyomorultat megszabadítja az õ nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.

16 Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezõre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;

17 De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.

18 Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.

19 Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erõfeszítésre!

20 Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökbõl.

21 Vigyázz! ne pártolj a bûnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.

22 Ímé, mily fenséges az Isten az õ erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint õ?

23 Kicsoda szabta meg az õ útjait, vagy ki mondhatja [azt]: Igazságtalanságot cselekedtél?

24 Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az õ cselekedetét, a melyrõl énekelnek az emberek!

25 Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.

26 Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük õt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.

27 Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködébõl mint esõ cseperegnek alá,

28 A melyet a fellegek [özönnel] öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.

29 De sõt értheti-é valaki a felhõ szétoszlását, az õ sátorának zúgását?

30 Ímé, szétterjeszti magára az õ világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.

31 Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bõségesen.

32 Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.

33 Az õ dörgése ad hírt felõle, mint a barom a közeledõ viharról. [ (Job 36:34) Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyébõl. ]

1 Elihu continua et dit:

2 Attends un peu, et je vais poursuivre, Car j'ai des paroles encore pour la cause de Dieu.

3 Je prendrai mes raisons de haut, Et je prouverai la justice de mon créateur.

4 Sois-en sûr, mes discours ne sont pas des mensonges, Mes sentiments devant toi sont sincères.

5 Dieu est puissant, mais il ne rejette personne; Il est puissant par la force de son intelligence.

6 Il ne laisse pas vivre le méchant, Et il fait droit aux malheureux.

7 Il ne détourne pas les yeux de dessus les justes, Il les place sur le trône avec les rois, Il les y fait asseoir pour toujours, afin qu'ils soient élevés.

8 Viennent-ils à tomber dans les chaînes, Sont-ils pris dans les liens de l'adversité,

9 Il leur dénonce leurs oeuvres, Leurs transgressions, leur orgueil;

10 Il les avertit pour leur instruction, Il les exhorte à se détourner de l'iniquité.

11 S'ils écoutent et se soumettent, Ils achèvent leurs jours dans le bonheur, Leurs années dans la joie.

12 S'ils n'écoutent pas, ils périssent par le glaive, Ils expirent dans leur aveuglement.

13 Les impies se livrent à la colère, Ils ne crient pas à Dieu quand il les enchaîne;

14 Ils perdent la vie dans leur jeunesse, Ils meurent comme les débauchés.

15 Mais Dieu sauve le malheureux dans sa misère, Et c'est par la souffrance qu'il l'avertit.

16 Il te retirera aussi de la détresse, Pour te mettre au large, en pleine liberté, Et ta table sera chargée de mets succulents.

17 Mais si tu défends ta cause comme un impie, Le châtiment est inséparable de ta cause.

18 Que l'irritation ne t'entraîne pas à la moquerie, Et que la grandeur de la rançon ne te fasse pas dévier!

19 Tes cris suffiraient-ils pour te sortir d'angoisse, Et même toutes les forces que tu pourrais déployer?

20 Ne soupire pas après la nuit, Qui enlève les peuples de leur place.

21 Garde-toi de te livrer au mal, Car la souffrance t'y dispose.

22 Dieu est grand par sa puissance; Qui saurait enseigner comme lui?

23 Qui lui prescrit ses voies? Qui ose dire: Tu fais mal?

24 Souviens-toi d'exalter ses oeuvres, Que célèbrent tous les hommes.

25 Tout homme les contemple, Chacun les voit de loin.

26 Dieu est grand, mais sa grandeur nous échappe, Le nombre de ses années est impénétrable.

27 Il attire à lui les gouttes d'eau, Il les réduit en vapeur et forme la pluie;

28 Les nuages la laissent couler, Ils la répandent sur la foule des hommes.

29 Et qui comprendra le déchirement de la nuée, Le fracas de sa tente?

30 Voici, il étend autour de lui sa lumière, Et il se cache jusque dans les profondeurs de la mer.

31 Par ces moyens il juge les peuples, Et il donne la nourriture avec abondance.

32 Il prend la lumière dans sa main, Il la dirige sur ses adversaires.

33 Il s'annonce par un grondement; Les troupeaux pressentent son approche.