1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

3 Vajjon járul-é elõdbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd õt örökös szolgádul?

5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bõrét, avagy szigonynyal a fejét?

8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

9 Ímé, az õ reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!

10 Nincs oly merész, a ki õt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]

15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.

16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegõ se megy.

17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

19 A szájából szövétnekek jõnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.

20 Orrlyukaiból gõz lövel elõ, mint a forró fazékból és üstbõl.

21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elõ.

22 Nyakszirtjén az erõ tanyáz, elõtte félelem ugrándozik.

23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

24 Szíve kemény, mint a kõ, oly kemény, mint az alsó malomkõ.

25 Hogyha felkél, hõsök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.

27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

28 A nyíl vesszõje el nem ûzi õt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megõszült.

33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

34 Lenéz minden nagy állatot, õ a király minden ragadozó felett.

1 Prendras-tu le crocodile à l'hameçon? Saisiras-tu sa langue avec une corde?

2 Mettras-tu un jonc dans ses narines? Lui perceras-tu la mâchoire avec un crochet?

3 Te pressera-t-il de supplication? Te parlera-t-il d'une voix douce?

4 Fera-t-il une alliance avec toi, Pour devenir à toujours ton esclave?

5 Joueras-tu avec lui comme avec un oiseau? L'attacheras-tu pour amuser tes jeunes filles?

6 Les pêcheurs en trafiquent-ils? Le partagent-ils entre les marchands?

7 Couvriras-tu sa peau de dards, Et sa tête de harpons?

8 Dresse ta main contre lui, Et tu ne t'aviseras plus de l'attaquer.

9 Voici, on est trompé dans son attente; A son seul aspect n'est-on pas terrassé?

10 Nul n'est assez hardi pour l'exciter; Qui donc me résisterait en face?

11 De qui suis-je le débiteur? Je le paierai. Sous le ciel tout m'appartient.

12 Je veux encore parler de ses membres, Et de sa force, et de la beauté de sa structure.

13 Qui soulèvera son vêtement? Qui pénétrera entre ses mâchoires?

14 Qui ouvrira les portes de sa gueule? Autour de ses dents habite la terreur.

15 Ses magnifiques et puissants boucliers Sont unis ensemble comme par un sceau;

16 Ils se serrent l'un contre l'autre, Et l'air ne passerait pas entre eux;

17 Ce sont des frères qui s'embrassent, Se saisissent, demeurent inséparables.

18 Ses éternuements font briller la lumière; Ses yeux sont comme les paupières de l'aurore.

19 Des flammes jaillissent de sa bouche, Des étincelles de feu s'en échappent.

20 Une fumée sort de ses narines, Comme d'un vase qui bout, d'une chaudière ardente.

21 Son souffle allume les charbons, Sa gueule lance la flamme.

22 La force a son cou pour demeure, Et l'effroi bondit au-devant de lui.

23 Ses parties charnues tiennent ensemble, Fondues sur lui, inébranlables.

24 Son coeur est dur comme la pierre, Dur comme la meule inférieure.

25 Quand il se lève, les plus vaillants ont peur, Et l'épouvante les fait fuir.

26 C'est en vain qu'on l'attaque avec l'épée; La lance, le javelot, la cuirasse, ne servent à rien.

27 Il regarde le fer comme de la paille, L'airain comme du bois pourri.

28 La flèche ne le met pas en fuite, Les pierres de la fronde sont pour lui du chaume.

29 Il ne voit dans la massue qu'un brin de paille, Il rit au sifflement des dards.

30 Sous son ventre sont des pointes aiguës: On dirait une herse qu'il étend sur le limon.

31 Il fait bouillir le fond de la mer comme une chaudière, Il l'agite comme un vase rempli de parfums.

32 Il laisse après lui un sentier lumineux; L'abîme prend la chevelure d'un vieillard.

33 Sur la terre nul n'est son maître; Il a été créé pour ne rien craindre.

34 Il regarde avec dédain tout ce qui est élevé, Il est le roi des plus fiers animaux.