1 Mano sūnau, būk dėmesingas mano išminčiai ir palenk ausį mano supratimui,
2 kad būtum nuovokus ir tavo lūpos išlaikytų pažinimą.
3 Kaip varvantis medus svetimos moters lūpos ir jos burna švelnesnė už aliejų.
4 Bet galiausiai ji tampa karti kaip metėlė ir aštri kaip dviašmenis kalavijas.
5 Jos kojos žengia į mirtį, jos žingsniai veda į pragarą.
6 Kad tu nemąstytum apie jos gyvenimo taką, žinokjos keliai nepastovūs ir tu negali jų suprasti.
7 Dabar, mano vaikai, klausykite manęs ir neatsitraukite nuo mano burnos žodžių.
8 Atitolink nuo jos savo kelią ir nesiartink prie jos namų durų,
9 kad neatiduotum savo garbės kitiems ir savo metų negailestingajam;
10 kad svetimi nesisotintų tavo gėrybėmis ir tavo darbas nebūtų svetimojo namuose,
11 ir galiausiai neturėtum vaitoti, išsekinęs kūną bei jėgas,
12 ir sakyti: "Kodėl nekenčiau pamokymų ir mano širdis paniekino pabarimą,
13 neklausiau savo mokytojų balso ir nepalenkiau savo ausies prie tų, kurie mane mokė?
14 Aš kone patekau į visokias nelaimes bendruomenės ir susirinkimo vidury".
15 Gerk vandenį iš savo šulinio, tekantį vandenį iš savo versmės.
16 Ar tavo vandens šaltiniai išsilies po gatves, o vandens srovės aikštėse?
17 Tebūna jie tik tau, nedalink jų svetimiems.
18 Tebūna tavo šaltinis palaimintas ir džiaukis su savo jaunystės žmona.
19 Ji kaip miela stirna, kaip grakšti elnė. Tegul jos krūtys tenkina tave visą laiką, nuolat mėgaukis jos meile.
20 Mano sūnau, kam tau mėgautis svetima moterimi ir apsikabinti su svetimąja?
21 Viešpats stebi visus žmogaus kelius ir apsvarsto visus jo takus.
22 Nedorėlį sugauna jo paties nedorybės ir supančioja jo nuodėmių pančiai.
23 Jis miršta nepasimokęs, per savo didelį kvailumą nuklysta.
1 Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2 Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megõrizzék.
3 Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az õ ínye.
4 De annak vége keserû, mint az üröm, éles, mint a kétélû tõr.
5 Az õ lábai a halálra mennek, az õ léptei a sírba törekszenek.
6 Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy õ eszébe venné.
7 Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditõl!
8 Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9 Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
10 Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]
11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12 És azt kelljen mondanod: miképen gyûlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13 És nem hallgattam az én vezetõim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14 Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepibõl folyóvizet.
16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az õ emlõi elégítsenek meg téged minden idõben, az õ szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20 És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21 Mert az Úrnak szemei elõtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit õ rendeli.
22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bûnének köteleivel kötöztetik meg.
23 Õ meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.