1 Jeová, tu me sondas e conheces.2 Tu conheces o meu sentar e o meu levantar, De longe entendes o meu pensamento.3 Esquadrinhas a minha vereda e o meu pouso, Estás ciente de todos os meus caminhos.4 Pois ainda a palavra não está na minha língua, Já tu, Jeová, a conheces toda.5 Por detrás e por diante me cercas, E pões sobre mim a tua mão.6 Tal conhecimento é maravilhoso demais para mim; Elevado é, não o posso atingir.7 Para onde me irei do teu espírito? Ou para onde fugirei da tua presença?8 Se eu subir aos céus, lá tu estás; Se eu fizer a minha cama no Cheol, eis que estás ali;9 Se eu tomar as asas da alva, E habitar nas extremidades do mar;10 Ainda lá me guiará a tua mão, E me susterá a tua destra.11 Se eu disser: Certamente as trevas me encobrirão, E a luz ao redor de mim se tornará noite;12 Até as trevas não são demasiado escuras para ti, Mas a noite resplandece como o dia: Para ti tanto fazem as trevas como a luz.13 Pois tu formaste os meus rins, Entrelaçaste-me no ventre de minha mãe.14 Graças te darei, pois sou assombrosa e maravilhosamente feito: Maravilhosas são as tuas obras; E a minha alma o sabe muito bem.15 Não te era oculta a minha forma, Quando fui feito às ocultas, E primorosamente tecido nas profundezas da terra.16 Os teus olhos viram a minha substância, ainda informe; E no teu livro foram escritos os dias, Todos os dias que foram ordenados, Quando nenhum deles ainda existia.17 Para mim, quão preciosos são os teus pensamentos, ó Jeová! Quão grande é a soma deles!18 Se eu os contasse, são eles mais numerosos do que a areia: Quando acordo, ainda estou contigo.19 Oxalá que tirasses a vida ao perverso, ó Deus; Apartai-vos de mim, homens sanguinários.20 Eles se rebelam malvadamente contra ti, E os teus inimigos tomam em vão o teu nome.21 Não aborreço eu, Jeová, os que te aborrecem? Não abomino eu os que se levantam contra ti?22 Aborreço-os com ódio completo; Eles se tornaram os meus inimigos.23 Sonda-me, ó Deus, e conhece o meu coração; Prova-me, e conhece os meus pensamentos;24 Vê se em mim há algum caminho de perversidade, E guia-me pelo caminho eterno.

1 Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!5 Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.6 Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.7 Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,12 A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.15 Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!18 Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!20 A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.21 Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?22 Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!