1 ‹‹İnsanı kadın doğurur, 2 Günleri sayılı ve sıkıntı doludur.
2 Çiçek gibi açıp solar, 2 Gölge gibi gelip geçer.
3 Gözlerini böyle birine mi dikiyorsun, 2 Yargılamak için önüne çağırıyorsun?
4 Kim temizi kirliden çıkarabilir? 2 Hiç kimse!
5 Madem insanın günleri belirlenmiş, 2 Aylarının sayısı saptanmış, 2 Sınır koymuşsun, öteye geçemez;
6 Gözünü ondan ayır da, 2 Çalışma saatini dolduran gündelikçi gibi rahat etsin.
7 ‹‹Oysa bir ağaç için umut vardır, 2 Kesilse, yeniden sürgün verir, 2 Eksilmez filizleri.
8 Kökü yerde kocasa, 2 Kütüğü toprakta ölse bile,
9 Su kokusu alır almaz filizlenir, 2 Bir fidan gibi dal budak salar.
10 İnsan ise ölüp yok olur, 2 Son soluğunu verir ve her şey biter.
11 Suyu akıp giden göl 2 Ya da kuruyan ırmak nasıl çöle dönerse,
12 İnsan da öyle, yatar, bir daha kalkmaz, 2 Gökler yok oluncaya dek uyanmaz, 2 Uyandırılmaz.
13 ‹‹Keşke beni ölüler diyarına gizlesen, 2 Öfken geçinceye dek saklasan, 2 Bana bir süre versen de, beni sonra anımsasan.
14 İnsan ölür de dirilir mi? 2 Başka biri nöbetimi devralıncaya dek 2 Savaş boyunca umutla beklerdim.
15 Sen çağırırdın, ben yanıtlardım, 2 Ellerinle yaptığın yaratığı özlerdin.
16 O zaman adımlarımı sayar, 2 Günahımın hesabını tutmazdın.
17 İsyanımı torbaya koyup mühürler, 2 Suçumu örterdin.
18 ‹‹Ama dağın yıkılıp çöktüğü, 2 Kayanın yerinden taşındığı,
19 Suyun taşı aşındırdığı, 2 Selin toprağı sürükleyip götürdüğü gibi, 2 İnsanın umudunu yok ediyorsun.
20 Onu hep yenersin, yok olup gider, 2 Çehresini değiştirir, uzağa gönderirsin.
21 Oğulları saygı görür, onun haberi olmaz, 2 Aşağılanırlar, anlamaz.
22 Ancak kendi canının acısını duyar, 2 Yalnız kendisi için yas tutar.››
1 Az asszonytól született ember rövid életû és háborúságokkal bõvelkedõ.
2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az õ hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 Fordulj el azért tõle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.
8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?
11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.
13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.
18 Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;
19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.
21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.
22 Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.