1 Eyüp yine anlatmaya başladı:
2 ‹‹Keşke geçen aylar geri gelseydi, 2 Tanrının beni kolladığı,
3 Kandilinin başımın üstünde parladığı, 2 Işığıyla karanlıkta yürüdüğüm günler,
4 Keşke olgunluk günlerim geri gelseydi, 2 Tanrının çadırımı dostça koruduğu,
5 Her Şeye Gücü Yetenin henüz benimle olduğu, 2 Çocuklarımın çevremde bulunduğu,
6 Yollarımın sütle yıkandığı, 2 Yanımdaki kayanın zeytinyağı akıttığı günler!
7 ‹‹Kent kapısına gidip 2 Kürsümü meydana koyduğumda,
8 Gençler beni görüp gizlenir, 2 Yaşlılar kalkıp ayakta dururlardı;
9 Önderler konuşmaktan çekinir, 2 Elleriyle ağızlarını kaparlardı;
10 Soyluların sesi kesilir, 2 Dilleri damaklarına yapışırdı.
11 Beni duyan kutlar, 2 Beni gören överdi;
12 Çünkü yardım isteyen yoksulu, 2 Desteği olmayan öksüzü kurtarırdım.
13 Ölmekte olanın hayır duasını alır, 2 Dul kadının yüreğini sevinçten coştururdum.
14 Doğruluğu giysi gibi giyindim, 2 Adalet kaftanım ve sarığımdı sanki.
15 Körlere göz, 2 Topallara ayaktım.
16 Yoksullara babalık eder, 2 Garibin davasını üstlenirdim.
17 Haksızın çenesini kırar, 2 Avını dişlerinin arasından kapardım.
18 ‹‹ ‹Son soluğumu yuvamda vereceğim› diye düşünüyordum, 2 ‹Günlerim kum taneleri kadar çok.
19 Köküm sulara erişecek, 2 Çiy geceyi dallarımda geçirecek.
20 Aldığım övgüler tazelenecek, 2 Elimdeki yay yenilenecek.›
21 ‹‹İnsanlar beni saygıyla dinler, 2 Öğüdümü sessizce beklerlerdi.
22 Ben konuştuktan sonra onlar konuşmazdı, 2 Sözlerim üzerlerine damlardı.
23 Yağmuru beklercesine beni bekler, 2 Son yağmurları içercesine sözlerimi içerlerdi.
24 Kendilerine gülümsediğimde gözlerine inanmazlardı, 2 Güler yüzlülüğüm onlara cesaret verirdi.
25 Onların yolunu ben seçer, başlarında dururdum, 2 Askerlerinin ortasında kral gibi otururdum, 2 Yaslıları avutan biri gibiydim.
1 Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten õrzött engem!
3 Mikor az õ szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
5 Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;
6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10 A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16 A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
20 Dicsõségem megújul velem, és kézívem erõsebbé lesz kezemben.
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.
23 Mint az esõre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
25 [Örömest] választottam útjokat, mint fõember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.