1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erõsködtök ellenem?
4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddõdni az én gyalázatom felett?
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az õ hálójával õ vett engem körül.
7 Ímé, kiáltozom az erõszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
9 Tisztességembõl kivetkõztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
13 Atyámfiait távol ûzé mellõlem, barátaim egészen elidegenedtek tõlem.
14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerõseim pedig elfelejtkeznek rólam.
15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem elõttök.
16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
17 Lehelletem idegenné lett házastársam elõtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai elõtt.
18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
20 Bõrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
24 Vasvesszõvel és ónnal örökre kõsziklába metszetnének!
25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
26 És miután ezt a bõrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk õt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
29 Féljetek a fegyvertõl, mert a fegyver a bûnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!
1 Então Jó respondeu:
2 Até quando afligireis a minha alma, e me atormentareis com palavras?
3 Já dez vezes me haveis humilhado; não vos envergonhais de me maltratardes?
4 Embora haja eu, na verdade, errado, comigo fica o meu erro.
5 Se deveras vos quereis engrandecer contra mim, e me incriminar pelo meu opróbrio,
6 sabei então que Deus é o que transtornou a minha causa, e com a sua rede me cercou.
7 Eis que clamo: Violência! mas não sou ouvido; grito: Socorro! mas não há justiça.
8 com muros fechou ele o meu caminho, de modo que não posso passar; e pôs trevas nas minhas veredas.
9 Da minha honra me despojou, e tirou-me da cabeça a coroa.
10 Quebrou-me de todos os lados, e eu me vou; arrancou a minha esperança, como a, uma árvore.
11 Acende contra mim a sua ira, e me considera como um de seus adversários.
12 Juntas as suas tropas avançam, levantam contra mim o seu caminho, e se acampam ao redor da minha tenda.
13 Ele pôs longe de mim os meus irmãos, e os que me conhecem tornaram-se estranhos para mim.
14 Os meus parentes se afastam, e os meus conhecidos se esquecem de, mim.
15 Os meus domésticos e as minhas servas me têm por estranho; vim a ser um estrangeiro aos seus olhos.
16 Chamo ao meu criado, e ele não me responde; tenho que suplicar-lhe com a minha boca.
17 O meu hálito é intolerável à minha mulher; sou repugnante aos filhos de minha mãe.
18 Até os pequeninos me desprezam; quando me levanto, falam contra mim.
19 Todos os meus amigos íntimos me abominam, e até os que eu amava se tornaram contra mim.
20 Os meus ossos se apegam à minha pele e à minha carne, e só escapei com a pele dos meus dentes.
21 Compadecei-vos de mim, amigos meus; compadecei-vos de mim; pois a mão de Deus me tocou.
22 Por que me perseguis assim como Deus, e da minha carne não vos fartais?
23 Oxalá que as minhas palavras fossem escritas! Oxalá que fossem gravadas num livro!
24 Que, com pena de ferro, e com chumbo, fossem para sempre esculpidas na rocha!
25 Pois eu sei que o meu Redentor vive, e que por fim se levantará sobre a terra.
26 E depois de consumida esta minha pele, então fora da minha carne verei a Deus;
27 vê-lo-ei ao meu lado, e os meus olhos o contemplarão, e não mais como adversário. O meu coração desfalece dentro de mim!
28 Se disserdes: Como o havemos de perseguir! e que a causa deste mal se acha em mim,
29 temei vós a espada; porque o furor traz os castigos da espada, para saberdes que há um juízo.