1 Vadászol-é prédát a nõstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
2 Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?
3 Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
4 Tudod-é a kõszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
5 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
6 [Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.
7 Fiaik meggyarapodnak, a legelõn nagyranõnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
8 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
9 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
10 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
11 A hegyeken szedeget, az õ legelõjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.
12 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
13 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
14 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
15 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérûdre betakarítja?
16 Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
17 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
18 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
19 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
20 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
21 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
22 Te adsz-é erõt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
23 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicsõ, félelmetes!
24 [Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
25 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elõl;
26 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
27 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
28 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messzirõl megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
29 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?
30 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban? [ (Job 39:31) A kõsziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetõkön. ] [ (Job 39:32) Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei. ] [ (Job 39:33) Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott [terem.] ] [ (Job 39:34) Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda: ] [ (Job 39:35) A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddõdik, feleljen néki! ] [ (Job 39:36) És szóla Jób az Úrnak, és monda: ] [ (Job 39:37) Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem. ] [ (Job 39:38) Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé! ]
1 Sabes tu o tempo do parto das cabras montesas, ou podes observar quando é que parem as corças?
2 Podes contar os meses que cumprem, ou sabes o tempo do seu parto?
3 Encurvam-se, dão à luz as suas crias, lançam de si a sua prole.
4 Seus filhos enrijam, crescem no campo livre; saem, e não tornam para elas:
5 Quem despediu livre o jumento montês, e quem soltou as prisões ao asno veloz,
6 ao qual dei o ermo por casa, e a terra salgada por morada?
7 Ele despreza o tumulto da cidade; não obedece os gritos do condutor.
8 O circuito das montanhas é o seu pasto, e anda buscando tudo o que está verde.
9 Quererá o boi selvagem servir-te? ou ficará junto à tua manjedoura?
10 Podes amarrar o boi selvagem ao arado com uma corda, ou esterroará ele após ti os vales?
11 Ou confiarás nele, por ser grande a sua força, ou deixarás a seu cargo o teu trabalho?
12 Fiarás dele que te torne o que semeaste e o recolha à tua eira?
13 Movem-se alegremente as asas da avestruz; mas é benigno o adorno da sua plumagem?
14 Pois ela deixa os seus ovos na terra, e os aquenta no pó,
15 e se esquece de que algum pé os pode pisar, ou de que a fera os pode calcar.
16 Endurece-se para com seus filhos, como se não fossem seus; embora se perca o seu trabalho, ela está sem temor;
17 porque Deus a privou de sabedoria, e não lhe repartiu entendimento.
18 Quando ela se levanta para correr, zomba do cavalo, e do cavaleiro.
19 Acaso deste força ao cavalo, ou revestiste de força o seu pescoço?
20 Fizeste-o pular como o gafanhoto? Terrível é o fogoso respirar das suas ventas.
21 Escarva no vale, e folga na sua força, e sai ao encontro dos armados.
22 Ri-se do temor, e não se espanta; e não torna atrás por causa da espada.
23 Sobre ele rangem a aljava, a lança cintilante e o dardo.
24 Tremendo e enfurecido devora a terra, e não se contém ao som da trombeta.
25 Toda vez que soa a trombeta, diz: Eia! E de longe cheira a guerra, e o trovão dos capitães e os gritos.
26 É pelo teu entendimento que se eleva o gavião, e estende as suas asas para o sul?
27 Ou se remonta a águia ao teu mandado, e põe no alto o seu ninho?
28 Mora nas penhas e ali tem a sua pousada, no cume das penhas, no lugar seguro.
29 Dali descobre a presa; seus olhos a avistam de longe.
30 Seus filhos chupam o sangue; e onde há mortos, ela aí está.