1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Még most is keserû az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom õt, elmennék szinte az õ székéig.
4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentõ erõsségekkel.
5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
7 Ott egy igaz perelne õ vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
8 Ámde kelet felé megyek és nincsen õ, nyugot felé és nem veszem õt észre.
9 Bal kéz felõl cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felõl rejtõzködik és nem láthatom.
10 De õ jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
11 Lábam az õ nyomdokát követte; utát megõriztem és nem hajoltam el.
12 Az õ ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
13 Õ azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el õt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
14 Bizony végbe viszi, a mi felõlem elrendeltetett, és ilyen még sok van õ nála.
15 Azért rettegek az õ színe elõtt, és ha csak rá gondolok is, félek tõle.
16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
17 Miért is nem pusztultam el e sötétség elõtt, vagy miért nem takarta el elõlem e homályt?!
1 Então Jó respondeu:
2 Ainda hoje a minha queixa está em amargura; o peso da mão dele é maior do que o meu gemido.
3 Ah, se eu soubesse onde encontrá-lo, e pudesse chegar ao seu tribunal!
4 Exporia ante ele a minha causa, e encheria a minha boca de argumentos.
5 Saberia as palavras com que ele me respondesse, e entenderia o que me dissesse.
6 Acaso contenderia ele comigo segundo a grandeza do seu poder? Não; antes ele me daria ouvidos.
7 Ali o reto pleitearia com ele, e eu seria absolvido para sempre por meu Juiz.
8 Eis que vou adiante, mas não está ali; volto para trás, e não o percebo;
9 procuro-o à esquerda, onde ele opera, mas não o vejo; viro-me para a direita, e não o diviso.
10 Mas ele sabe o caminho por que eu ando; provando-me ele, sairei como o ouro.
11 Os meus pés se mantiveram nas suas pisadas; guardei o seu caminho, e não me desviei dele.
12 Nunca me apartei do preceito dos seus lábios, e escondi no meu peito as palavras da sua boca.
13 Mas ele está resolvido; quem então pode desviá-lo? E o que ele quiser, isso fará.
14 Pois cumprirá o que está ordenado a meu respeito, e muitas coisas como estas ainda tem consigo.
15 Por isso me perturbo diante dele; e quando considero, tenho medo dele.
16 Deus macerou o meu coração; o Todo-Poderoso me perturbou.
17 Pois não estou desfalecido por causa das trevas, nem porque a escuridão cobre o meu rosto.