1 Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:2 Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserûséggel illette az én lelkemet,3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!5 Távol legyen tõlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az õ lelkét?9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljõ a nyomorúság reá?10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentõl, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:14 Ha megsokasulnak is az õ fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az õ magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.15 Az õ maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az õ özvegyeik meg sem siratják.16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csõsz-csinálta kunyhó.19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.20 Meglepi õt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.21 Felkapja õt a keleti szél és elviszi, elragadja õt helyérõl.22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elõl.23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik õt az õ lakhelyébõl.

1 E prosseguindo Jó em seu discurso, disse:2 Vive Deus, que me tirou o direito, e o Todo-Poderoso, que me amargurou a alma;3 enquanto em mim houver alento, e o sopro de Deus no meu nariz,4 não falarão os meus lábios iniqüidade, nem a minha língua pronunciará engano.5 Longe de mim que eu vos dê razão; até que eu morra, nunca apartarei de mim a minha integridade.6 À minha justiça me apegarei e não a largarei; o meu coração não reprova dia algum da minha vida.7 Seja como o ímpio o meu inimigo, e como o perverso aquele que se levantar contra mim.8 Pois qual é a esperança do ímpio, quando Deus o cortar, quando Deus lhe arrebatar a alma?9 Acaso Deus lhe ouvirá o clamor, sobrevindo-lhe a tribulação?10 Deleitar-se-á no Todo-Poderoso, ou invocará a Deus em todo o tempo?11 Ensinar-vos-ei acerca do poder de Deus, e não vos encobrirei o que está com o Todo-Poderoso.12 Eis que todos vós já vistes isso; por que, pois, vos entregais completamente à vaidade?13 Esta é da parte de Deus a porção do ímpio, e a herança que os opressores recebem do Todo-Poderoso:14 Se os seus filhos se multiplicarem, será para a espada; e a sua prole não se fartará de pão.15 Os que ficarem dele, pela peste serão sepultados, e as suas viúvas não chorarão.16 Embora amontoe prata como pó, e acumule vestes como barro,17 ele as pode acumular, mas o justo as vestirá, e o inocente repartirá a prata.18 A casa que ele edifica é como a teia da aranha, e como a cabana que o guarda faz.19 Rico se deita, mas não o fará mais; abre os seus olhos, e já se foi a sua riqueza.20 Pavores o alcançam como um dilúvio; de noite o arrebata a tempestade.21 O vento oriental leva-o, e ele se vai; sim, varre-o com ímpeto do seu lugar:22 Pois atira contra ele, e não o poupa, e ele foge precipitadamente do seu poder.23 Bate palmas contra ele, e assobia contra ele do seu lugar.