1 Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.2 És szóla Jób, és monda:3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.4 Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.6 Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.9 Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.19 Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.23 A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.25 Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

1 Depois disso abriu Jó a sua boca, e amaldiçoou o seu dia.2 E Jó falou, dizendo:3 Pereça o dia em que nasci, e a noite que se disse: Foi concebido um homem!4 Converta-se aquele dia em trevas; e Deus, lá de cima, não tenha cuidado dele, nem resplandeça sobre ele a luz.5 Reclamem-no para si as trevas e a sombra da morte; habitem sobre ele nuvens; espante-o tudo o que escurece o dia.6 Quanto àquela noite, dela se apodere a escuridão; e não se regozije ela entre os dias do ano; e não entre no número dos meses.7 Ah! que estéril seja aquela noite, e nela não entre voz de regozijo.8 Amaldiçoem-na aqueles que amaldiçoam os dias, que são peritos em suscitar o leviatã.9 As estrelas da alva se lhe escureçam; espere ela em vão a luz, e não veja as pálpebras da manhã;10 porquanto não fechou as portas do ventre de minha mãe, nem escondeu dos meus olhos a aflição.11 Por que não morri ao nascer? por que não expirei ao vir à luz?12 Por que me receberam os joelhos? e por que os seios, para que eu mamasse?13 Pois agora eu estaria deitado e quieto; teria dormido e estaria em repouso,14 com os reis e conselheiros da terra, que reedificavam ruínas para si,15 ou com os príncipes que tinham ouro, que enchiam as suas casas de prata;16 ou, como aborto oculto, eu não teria existido, como as crianças que nunca viram a luz.17 Ali os ímpios cessam de perturbar; e ali repousam os cansados.18 Ali os presos descansam juntos, e não ouvem a voz do exator.19 O pequeno e o grande ali estão e o servo está livre de seu senhor.20 Por que se concede luz ao aflito, e vida aos amargurados de alma;21 que anelam pela morte sem que ela venha, e cavam em procura dela mais do que de tesouros escondidos;22 que muito se regozijam e exultam, quando acham a sepultura?23 Sim, por que se concede luz ao homem cujo caminho está escondido, e a quem Deus cercou de todos os lados?24 Pois em lugar de meu pão vem o meu suspiro, e os meus gemidos se derramam como água.25 Porque aquilo que temo me sobrevém, e o que receio me acontece.26 Não tenho repouso, nem sossego, nem descanso; mas vem a perturbação.