1 Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön!
2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
3 Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
4 Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].
6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve.
7 Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad.
8 Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.
9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma.
11 És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?
15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]
16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl?
17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.
21 Észak felõl arany[színû világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsõség.
22 Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
23 Azért rettegjék õt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát õ egyet sem.
24
1 Sobre isso também treme o meu coração, e salta do seu lugar.
2 Dai atentamente ouvidos ao estrondo da voz de Deus e ao sonido que sai da sua boca.
3 Ele o envia por debaixo de todo o céu, e o seu relâmpago até os confins da terra.
4 Depois do relâmpago ruge uma grande voz; ele troveja com a sua voz majestosa; e não retarda os raios, quando é ouvida a sua voz.
5 Com a sua voz troveja Deus maravilhosamente; faz grandes coisas, que nós não compreendemos.
6 Pois à neve diz: Cai sobre a terra; como também às chuvas e aos aguaceiros: Sede copiosos.
7 Ele sela as mãos de todo homem, para que todos saibam que ele os fez.
8 E as feras entram nos esconderijos e ficam nos seus covis.
9 Da recâmara do sul sai o tufão, e do norte o frio.
10 Ao sopro de Deus forma-se o gelo, e as largas águas são congeladas.
11 Também de umidade carrega as grossas nuvens; as nuvens espalham relâmpagos.
12 Fazem evoluções sob a sua direção, para efetuar tudo quanto lhes ordena sobre a superfície do mundo habitável:
13 seja para disciplina, ou para a sua terra, ou para beneficência, que as faça vir.
14 A isto, Jó, inclina os teus ouvidos; pára e considera as obras maravilhosas de Deus.
15 Sabes tu como Deus lhes dá as suas ordens, e faz resplandecer o relâmpago da sua nuvem?
16 Compreendes o equilíbrio das nuvens, e as maravilhas daquele que é perfeito nos conhecimentos;
17 tu cujas vestes são quentes, quando há calma sobre a terra por causa do vento sul?
18 Acaso podes, como ele, estender o firmamento, que é sólido como um espelho fundido?
19 Ensina-nos o que lhe diremos; pois nós nada poderemos pôr em boa ordem, por causa das trevas.
20 Contar-lhe-ia alguém que eu quero falar. Ou desejaria um homem ser devorado?
21 E agora o homem não pode olhar para o sol, que resplandece no céu quando o vento, tendo passado, o deixa limpo.
22 Do norte vem o áureo esplendor; em Deus há tremenda majestade.
23 Quanto ao Todo-Poderoso, não o podemos compreender; grande é em poder e justiça e pleno de retidão; a ninguém, pois, oprimirá.
24 Por isso o temem os homens; ele não respeita os que se julgam sábios.