1 Jób pedig felele, és monda:2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.11 Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!12 Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.15 Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.16 A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?

1 Então Jó, respondendo, disse:2 Oxalá de fato se pesasse a minha mágoa, e juntamente na balança se pusesse a minha calamidade!3 Pois, na verdade, seria mais pesada do que a areia dos mares; por isso é que as minhas palavras têm sido temerárias.4 Porque as flechas do Todo-Poderoso se cravaram em mim, e o meu espírito suga o veneno delas; os terrores de Deus se arregimentam contra mim.5 Zurrará o asno montês quando tiver erva? Ou mugirá o boi junto ao seu pasto?:6 Pode se comer sem sal o que é insípido? Ou há gosto na clara do ovo?7 Nessas coisas a minha alma recusa tocar, pois são para mim qual comida repugnante.8 Quem dera que se cumprisse o meu rogo, e que Deus me desse o que anelo!9 que fosse do agrado de Deus esmagar-me; que soltasse a sua mão, e me exterminasse!10 Isto ainda seria a minha consolação, e exultaria na dor que não me poupa; porque não tenho negado as palavras do Santo.11 Qual é a minha força, para que eu espere? Ou qual é o meu fim, para que me porte com paciência?12 É a minha força a força da pedra? Ou é de bronze a minha carne?13 Na verdade não há em mim socorro nenhum. Não me desamparou todo o auxílio eficaz?14 Ao que desfalece devia o amigo mostrar compaixão; mesmo ao que abandona o temor do Todo-Poderoso.15 Meus irmãos houveram-se aleivosamente, como um ribeiro, como a torrente dos ribeiros que passam,16 os quais se turvam com o gelo, e neles se esconde a neve;17 no tempo do calor vão minguando; e quando o calor vem, desaparecem do seu lugar.18 As caravanas se desviam do seu curso; sobem ao deserto, e perecem.19 As caravanas de Tema olham; os viandantes de Sabá por eles esperam.20 Ficam envergonhados por terem confiado; e, chegando ali, se confundem.21 Agora, pois, tais vos tornastes para mim; vedes a minha calamidade e temeis.22 Acaso disse eu: Dai-me um presente? Ou: Fazei-me uma oferta de vossos bens?23 Ou: Livrai-me das mãos do adversário? Ou: Resgatai-me das mãos dos opressores ?24 Ensinai-me, e eu me calarei; e fazei-me entender em que errei.25 Quão poderosas são as palavras da boa razão! Mas que é o que a vossa argüição reprova?26 Acaso pretendeis reprovar palavras, embora sejam as razões do desesperado como vento?27 Até quereis lançar sortes sobre o órfão, e fazer mercadoria do vosso amigo.28 Agora, pois, por favor, olhai para, mim; porque de certo à vossa face não mentirei.29 Mudai de parecer, peço-vos, não haja injustiça; sim, mudai de parecer, que a minha causa é justa.30 Há iniqüidade na minha língua? Ou não poderia o meu paladar discernir coisas perversas?