1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

2 A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

4 Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

1 By the rivers of Babylon, there we sat down; yea, we wept when we remembered Zion.

2 We hanged our harps upon the willows in the midst thereof.

3 For there they that carried us away captive required of us a song; and they that made us wail {required} mirth, {saying,} Sing us {one} of the songs of Zion.

4 How should we sing a song of Jehovah's upon a foreign soil?

5 If I forget thee, Jerusalem, let my right hand forget {its skill};

6 If I do not remember thee, let my tongue cleave to my palate: if I prefer not Jerusalem above my chief joy.

7 Remember, O Jehovah, against the sons of Edom, the day of Jerusalem; who said, Lay {it} bare, Lay {it} bare, down to its foundation!

8 Daughter of Babylon, who art to be laid waste, happy he that rendereth unto thee that which thou hast meted out to us.

9 Happy he that taketh and dasheth thy little ones against the rock.