1 Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.
3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
12 Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.
13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm. [ (Psalms 39:14) Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé! ]
1 [To the chief Musician, to Jeduthun. A Psalm of David.] I said, I will take heed to my ways, that I sin not with my tongue: I will keep my mouth with a muzzle, while the wicked is before me.
2 I was dumb with silence, I held my peace from good; and my sorrow was stirred.
3 My heart burned within me; the fire was kindled in my musing: I spoke with my tongue,
4 Make me to know, Jehovah, mine end, and the measure of my days, what it is: I shall know how frail I am.
5 Behold, thou hast made my days {as} hand-breadths, and my lifetime is as nothing before thee; verily, every man, {even} the high placed, is altogether vanity. Selah.
6 Verily, man walketh in a vain show; verily they are disquieted in vain; he heapeth up {riches}, and knoweth not who shall gather them.
7 And now, what wait I for, Lord? my hope is in thee.
8 Deliver me from all my transgressions; make me not the reproach of the foolish.
9 I was dumb, I opened not my mouth; for *thou* hast done {it}.
10 Remove thy stroke away from me: I am consumed by the blow of thy hand.
11 When thou with rebukes dost correct a man for iniquity, thou makest his beauty to consume away like a moth: surely, every man is vanity. Selah.
12 Hear my prayer, Jehovah, and give ear unto my cry; be not silent at my tears: for I am a stranger with thee, a sojourner, like all my fathers.
13 Look away from me, and let me recover strength, before I go hence and be no more.