1 Uram, te vagy Istenem!

Magasztallak, dicsérem neved,

mert csodákat vittél véghez,

ősrégi terveket, való igazságot.

2 Mert kőhalommá tetted a várost,

a megerősített várat rommá,

a bitorlók kastélya nem lesz város,

soha többé föl nem épül!

3 Ezért tisztel téged az erős nép,

téged fél a hatalmas nemzetek városa.

4 Mert erőssége vagy a nincstelennek,

erőssége a szegénynek a nyomorúságban,

oltalom a zivatarban,

árnyék a hőségben,

mert a hatalmaskodók dühe olyan,

mint a kőfalra zúduló zivatar.*

5 Mint hőség a szikkadt földet,

megalázod a zajongó bitorlókat,

mint a felhő árnyéka a hőséget,

elnyomod a hatalmaskodók énekét.

6 Készít majd a Seregek Ura

ezen a hegyen minden népnek

lakomát zsíros falatokból,

lakomát újborokból,

zsíros, velős falatokból,

letisztult újborokból.*

7 Ezen a hegyen leveszi a leplet,

amely ráborult minden népre,

és a takarót, amely betakart

minden nemzetet.*

8 Véget vet a halálnak örökre!

Az én Uram, az Úr

letörli a könnyet minden arcról.

Leveszi népéről a gyalázatot

az egész földön. – Ezt ígérte az Úr!*

9 Ezt mondják azon a napon:

Itt van a mi Istenünk,

benne reménykedtünk,

hogy megszabadít minket.

Itt van az Úr,

benne reménykedtünk,

vigadjunk és örüljünk szabadításának!*

10 Mert az Úr keze nyugszik

ezen a hegyen.

Móábot pedig eltapossák lakóhelyén,

ahogyan a szalmát trágyalébe tapossák.*

11 Széttárja benne kezeit,

ahogyan széttárja az úszó, ha úszik.

De az Úr megalázza gőgjét,

hiába erőlködik kezével.

12 Kőfalakkal megerősített fellegváradat

ledönti, lerombolja,

ízzé-porrá zúzza.