1 Ki jön ott Edómból,

vérvörös ruhában Bocrából,

pompás öltözetben,

erőteljes léptekkel?

– Én, aki igazat beszélek,

és van erőm a szabadításhoz!*

2 – Miért vörös az öltözeted,

miért olyan a ruhád,

mint azé, aki borsajtóban tapos?*

3 – A sajtóban egyedül tapostam,

a népek közül senki sem volt velem.

Tapostam őket haragomban,

tiportam őket felindulásomban.

Levük a ruhámra fröccsent,

egész öltözetemet beszennyeztem.

4 Mert bosszúállás napja van a szívemben,

eljött a megtorlás esztendeje.*

5 Föltekintettem, de nem volt segítőm,

csodálkoztam, mert nem volt támogatóm.

Saját karom segített nekem,

és felindulásom támogatott.*

6 Népeket tapostam el haragomban,

szétzúztam őket felindulásomban,

és a földre öntöttem levüket.

7 Az Úr hűségét magasztalom,

az Úr tetteit dicsérem:

mindazt, amit az Úr tett értünk,

sok jótéteményét Izráel háza iránt,

mert irgalmasan bánt velünk,

nagyon hűségesen.

8 Mert ezt mondta:

Mégiscsak az én népem ez,

fiaim, nem tudnak meghazudtolni.

Ezért szabadította ki őket

9 minden nyomorúságukból.

Nem követ vagy angyal,

hanem ő maga szabadította meg őket:

szeretetével és könyörületével

ő váltotta meg őket.

Felkarolta és hordozta őket

ősidőktől fogva.*

10 Ők azonban engedetlenek voltak,

és megszomorították szent lelkét.

Ezért ellenségükké vált,

és harcolt ellenük.*

11 De visszaemlékezett népe

a régi időkre, Mózesre:

Hol van, aki a tengerből kihozta

nyájának pásztorát?

Hol van, aki belé öntötte szent lelkét?*

12 Hol van, aki dicső karjával

megragadta Mózes jobb kezét?

Kettéhasította előttük a vizet,

örök nevet szerezve magának.

13 Átvezette őket a mély tengeren,

mint a lovat a pusztán;

meg sem botlottak.

14 Mint mikor a jószág

pihenni tér a völgybe,

úgy pihentette meg őket az Úr lelke.

Így terelgetted népedet,

dicső nevet szerezve magadnak.*

15 Tekints le az égből,

nézz le szent és dicső hajlékodból:

Hol van féltő szereteted és hatalmad?

Szíved megindulása és irgalmad

miért marad távol tőlem?*

16 Hiszen te vagy a mi atyánk,

Ábrahám nem ismer bennünket,

Izráel nem törődik velünk.

Uram, te vagy a mi atyánk,

ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk.*

17 Miért engeded, Uram,

hogy letévedjünk utaidról?

Miért engeded, hogy a szívünk

kemény legyen, s ne féljen téged?

Fordulj szolgáidhoz,

örökséged törzseihez!*

18 Szent néped csak kis ideig

birtokolta szent helyedet,

azután ellenségeink taposták.*

19 Olyanok lettünk, mintha sohasem

uralkodtál volna rajtunk,

mintha nem a te nevedről

neveztek volna el.

Bárcsak szétszakítanád az eget,

és leszállnál,

hogy meginogjanak előtted a hegyek!*