1 Az éneklõmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!2 Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívûekre lövöldözzenek.3 Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?4 Az Úr az õ szent templomában, az Úr trónja az egekben; az õ szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelõjét, gyûlöli az õ lelke.6 Hálókat hullat a gonoszokra; tûz, kénkõ és égetõ szél az õ osztályrészök!7 Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az õ orczáját.

1 Al Capo de’ musici. Di Davide. Io mi confido nell’Eterno. Come dite voi all’anima mia: Fuggi al tuo monte come un uccello?2 Poiché, ecco, gli empi tendono l’arco, accoccan le loro saette sulla corda per tirarle nell’oscurità contro i retti di cuore.3 Quando i fondamenti son rovinati che può fare il giusto?4 L’Eterno è nel tempio della sua santità; l’Eterno ha il suo trono nei cieli; i suoi occhi veggono, le sue palpebre scrutano i figliuoli degli uomini.5 L’Eterno scruta il giusto, ma l’anima sua odia l’empio e colui che ama la violenza.6 Egli farà piovere sull’empio carboni accesi; zolfo e vento infocato sarà la parte del loro calice.7 Poiché l’Eterno è giusto; egli ama la giustizia; gli uomini retti contempleranno la sua faccia.