1 Aszáf tanítása. hajtsátok füleiteket számnak beszédeire.2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi idõbõl.3 A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk,4 Nem titkoljuk el azokat az õ fiaiktól; a jövõ nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felõl megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat;6 Hogy megtudja [azokat] a jövõ nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak;7 Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az õ parancsolatait megtartsák.8 Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, a melynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hû Isten iránt.9 Efraim fiai, a fegyveres íjászok hátat fordítottak az ütközet napján;10 Nem õrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az õ törvényében;11 Sõt elfelejtkeztek az õ tetteirõl, csodáiról, a melyeket mutatott nékik.12 Apáik elõtt csodát mívelt Égyiptom földjén, a Czoán mezején.13 Ketté választotta a tengert s átvitte õket; és felállította a vizeket fal gyanánt.14 Vezette õket nappal felhõben, és egész éjen át tûznek világosságában.15 Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniok adott bõségesen, akárcsak a mélységes vizekbõl.16 Patakokat fakasztott a kõsziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett:17 Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában;18 És megkísérték Istent az õ szívökben, enni valót kérvén az õ kivánságuk szerint.19 És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában?20 Ímé, megcsapta a kõsziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az õ népének?21 Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tûz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen;22 Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az õ segedelmében,23 És ráparancsolt a felhõkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.25 Angyalok kenyerét ette az ember, bõséggel vetett nékik eleséget,26 Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet;27 És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye.28 És leszállítá azokat az õ táboruk közepére, az õ sátoraikhoz köröskörül.29 Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik.30 Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala:31 Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és fõbbjeik közül [sokakat] megöle, és Izráelnek ifjait levágá;32 Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az õ csodadolgaiban.33 Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben.34 Ha ölte õket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék.35 És eszökbe vevék, hogy Isten az õ sziklájok, és a felséges Isten az õ megváltójok;36 És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki.37 De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hûségesek az õ szövetségéhez;38 Õ azonban irgalmas és bûnbocsátó, nem semmisít meg, sõt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását.39 Azért eszébe vevé, hogy test õk, [és olyanok, mint] az ellebbenõ szél, a mely nem tér vissza.40 Hányszor keserítették õt a pusztában, [hányszor] illették fájdalommal a kietlenben?!41 És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét.42 Nem emlékeztek meg az õ kezérõl, [sem] a napról, a melyen megváltotta õket a nyomorgatótól;43 Midõn kitûzte jeleit Égyiptomban, és csodáit a Czoán mezején.44 És vérré változtatta folyóikat, hogy nem ihatták patakjaikat.45 Legyeket bocsáta reájok, a melyek emészték õket, és békát, a mely pusztítá õket.46 Odaadta termésöket a szöcskének, s munkájuk gyümölcsét a sáskának.47 Jégesõvel pusztítá el szõlõjüket, s figefáikat kõesõvel.48 Odaveté barmaikat a jégesõnek, marháikat pedig a mennyköveknek.49 Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.50 Utat tört haragjának, s nem tartotta meg a haláltól lelköket, és életöket döghalálnak veté.51 És megöle minden elsõszülöttet Égyiptomban, az erõ zsengéjét Khám sátoraiban.52 Elindítá mint juhokat, az õ népét, s vezeté õket, mint nyájat a pusztában.53 És vezeté õket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger.54 És bevivé õket az õ szent határába, arra a hegyre, a melyet szerzett az õ jobbkezével.55 És kiûzé elõlük a pogányokat, és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíté azok sátoraiban az Izráel törzseit.56 De megkisérték és megharagíták a magasságos Istent, és nem õrizék meg bizonyságait;57 Elfordulának ugyanis és hûtlenek levének, mint apáik; visszafelé fordulának, mint a csalfa kézív.58 Haragra ingerelték õt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.59 Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izráelt felette megútálá.60 És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között;61 Sõt fogságba viteté erejét, dicsõségét pedig ellenség kezébe.62 És fegyver alá rekeszté az õ népét; és az õ öröksége ellen felgerjede.63 Ifjait tûz emészté meg, és szüzei nem énekeltettek meg.64 Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezheték a siratást.65 Akkor felserkene az Úr, mintegy álomból; mint hõs, a ki bortól vigadoz;66 És visszaveré ellenségeit; s örök gyalázatot vete reájok.67 Azután megútálá a József sátorát, és nem választá Efraim törzsét;68 Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, a melyet szeret.69 És megépíté szent helyét, mint egy magas [vár]at; mint a földet, a melyet örök idõre fundált.70 És kiválasztá Dávidot, az õ szolgáját, és elhozá õt a juhok aklaiból.71 A szoptatós juhok mellõl hozá el õt, hogy legeltesse Jákóbot, az õ népét, és Izráelt, az õ örökségét.72 És legelteté õket szívének tökéletessége szerint, és vezeté õket bölcs kezeivel.

1 Cantico di Asaf.} Ascolta, popolo mio, il mio insegnamento; porgete gli orecchi alle parole della mia bocca!2 Io aprirò la mia bocca per proferir parabole, esporrò i misteri de’ tempi antichi.3 Quel che noi abbiamo udito e conosciuto, e che i nostri padri ci hanno raccontato,4 non lo celeremo ai loro figliuoli; diremo alla generazione avvenire le lodi dell’Eterno, e la sua potenza e le maraviglie ch’egli ha operato.5 Egli stabilì una testimonianza in Giacobbe, e pose una legge in Israele, ch’egli ordinò ai nostri padri di far conoscere ai loro figliuoli,6 perché fossero note alla generazione avvenire, ai figliuoli che nascerebbero, i quali alla loro volta le narrerebbero ai loro figliuoli,7 ond’essi ponessero in Dio la loro speranza e non dimenticassero le opere di Dio, ma osservassero i suoi comandamenti;8 e non fossero come i loro padri, una generazione caparbia e ribelle, una generazione dal cuore incostante, e il cui spirito non fu fedele a Dio.9 I figliuoli di Efraim, gente di guerra, buoni arcieri, voltaron le spalle il dì della battaglia.10 Non osservarono il patto di Dio, e ricusarono di camminar secondo la sua legge;11 e dimenticarono le sue opere e i prodigi ch’egli avea loro fatto vedere.12 Egli avea compiuto maraviglie in presenza de’ loro padri, nel paese d’Egitto, nelle campagne di Zoan.13 Fendé il mare e li fece passare, e fermò le acque come in un mucchio.14 Di giorno li guidò con una nuvola, e tutta la notte con una luce di fuoco.15 Schiantò rupi nel deserto, e li abbeverò copiosamente, come da gorghi.16 Fece scaturire ruscelli dalla roccia e ne fece scender dell’acque a guisa di fiumi.17 Ma essi continuarono a peccare contro di lui, a ribellarsi contro l’Altissimo, nel deserto;18 e tentarono Dio in cuor loro, chiedendo cibo a lor voglia.19 E parlarono contro Dio, dicendo: Potrebbe Dio imbandirci una mensa nel deserto?20 Ecco, egli percosse la roccia e ne colarono acque, ne traboccaron torrenti; potrebb’egli darci anche del pane, e provveder di carne il suo popolo?21 Perciò l’Eterno, avendoli uditi, s’adirò fieramente, e un fuoco s’accese contro Giacobbe, e l’ira sua si levò contro Israele,22 perché non aveano creduto in Dio, né avevano avuto fiducia nella sua salvazione;23 eppure egli comandò alle nuvole di sopra, e aprì le porte del cielo,24 e fece piover su loro manna da mangiare, e dette loro del frumento del cielo.25 L’uomo mangiò del pane dei potenti; egli mandò loro del cibo a sazietà.26 Fece levare in cielo il vento orientale, e con la sua potenza addusse il vento di mezzodì;27 fece piover su loro della carne come polvere, degli uccelli alati, numerosi come la rena del mare;28 e li fece cadere in mezzo al loro campo, d’intorno alle loro tende.29 Così essi mangiarono e furon ben satollati, e Dio mandò loro quel che aveano bramato.30 Non si erano ancora distolti dalle loro brame, avevano ancora il loro cibo in bocca,31 quando l’ira di Dio si levò contro loro, e ne uccise tra i più fiorenti, e abbatté i giovani d’Israele.32 Con tutto ciò peccarono ancora, e non credettero alle sue maraviglie.33 Ond’egli consumò i loro giorni in vanità, e i loro anni in ispaventi.34 Quand’ei li uccideva, essi lo ricercavano e tornavano bramosi di ritrovare Iddio;35 e si ricordavano che Dio era la loro ròcca, l’Iddio altissimo il loro redentore.36 Essi però lo lusingavano con la loro bocca, e gli mentivano con la loro lingua.37 Il loro cuore non era diritto verso lui, e non eran fedeli al suo patto.38 Ma egli, che è pietoso, che perdona l’iniquità e non distrugge il peccatore, più volte rattenne la sua ira, e non lasciò divampare tutto il suo cruccio.39 Ei si ricordò ch’essi erano carne, un fiato che passa e non ritorna.40 Quante volte si ribellarono a lui nel deserto, e lo contristarono nella solitudine!41 E tornarono a tentare Iddio e a provocare il Santo d’Israele.42 Non si ricordaron più della sua mano, del giorno in cui egli li liberò dal nemico,43 quando operò i suoi miracoli in Egitto, e i suoi prodigi nelle campagne di Zoan;44 mutò i loro fiumi in sangue, e i loro rivi in guisa che non potean più bere;45 mandò contro loro mosche velenose che li divoravano, e rane che li distruggevano;46 dette il loro raccolto ai bruchi e la loro fatica alle locuste;47 distrusse le loro vigne con la gragnuola e i loro sicomori coi grossi chicchi d’essa;48 abbandonò il loro bestiame alla grandine e le lor gregge ai fulmini.49 Scatenò su loro l’ardore del suo cruccio, ira, indignazione e distretta, una torma di messaggeri di malanni.50 Dette libero corso alla sua ira; non preservò dalla morte la loro anima, ma abbandonò la loro vita alla pestilenza.51 Percosse tutti i primogeniti d’Egitto, le primizie del vigore nelle tende di Cham;52 ma fece partire il suo popolo a guisa di pecore, e lo condusse a traverso il deserto come una mandra.53 Lo guidò sicuramente sì che non ebbero da spaventarsi, mentre il mare inghiottiva i loro nemici.54 Li fece arrivare alla sua santa frontiera, alla montagna che la sua destra avea conquistato.55 Scacciò le nazioni dinanzi a loro, ne assegnò loro a sorte il paese quale eredità, e nelle tende d’esse fece abitare le tribù d’Israele.56 E nondimeno tentarono l’Iddio altissimo e si ribellarono e non osservarono le sue testimonianze.57 Si trassero indietro e furono sleali come i loro padri; si rivoltarono come un arco fallace;58 lo provocarono ad ira coi loro alti luoghi, lo mossero a gelosia con le loro sculture.59 Dio udì questo, e si adirò, prese Israele in grande avversione,60 onde abbandonò il tabernacolo di Silo, la tenda ov’era dimorato fra gli uomini;61 e lasciò menare la sua Forza in cattività, e lasciò cader la sua Gloria in man del nemico.62 Abbandonò il suo popolo alla spada, e s’adirò contro la sua eredità.63 Il fuoco consumo i loro giovani, e le loro vergini non ebber canto nuziale.64 I loro sacerdoti caddero per la spada, e le loro vedove non fecer lamento.65 Poi il Signore si risvegliò come uno che dormisse, come un prode che grida eccitato dal vino.66 E percosse i suoi nemici alle spalle, e mise loro addosso un eterno vituperio.67 Ma ripudiò la tenda di Giuseppe, e non elesse la tribù di Efraim;68 ma elesse la tribù di Giuda, il monte di Sion ch’egli amava.69 Edificò il suo santuario a guisa de’ luoghi eccelsi, come la terra ch’egli ha fondata per sempre.70 Elesse Davide, suo servitore, lo prese dagli ovili;71 lo trasse di dietro alle pecore lattanti, per pascere Giacobbe suo popolo, ed Israele sua eredità.72 Ed egli li pasturò secondo l’integrità del suo cuore, e li guidò con mano assennata.