1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!

2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;

3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

5 Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.

6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.

7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.

8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

11 Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

13 A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,

15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.

16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.

19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai;

21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket.

22 Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek;

23 Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig.

24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.

27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.

28 Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.

30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

31 Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben;

32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.

33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

35 Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!

1 Mon âme, bénis l'Eternel! Eternel, mon Dieu, tu es infiniment grand! Tu es revêtu d'éclat et de magnificence!

2 Il s'enveloppe de lumière comme d'un manteau; Il étend les cieux comme un pavillon.

3 Il forme avec les eaux le faîte de sa demeure; Il prend les nuées pour son char, Il s'avance sur les ailes du vent.

4 Il fait des vents ses messagers, Des flammes de feu ses serviteurs.

5 Il a établi la terre sur ses fondements, Elle ne sera jamais ébranlée.

6 Tu l'avais couverte de l'abîme comme d'un vêtement, Les eaux s'arrêtaient sur les montagnes;

7 Elles ont fui devant ta menace, Elles se sont précipitées à la voix de ton tonnerre.

8 Des montagnes se sont élevées, des vallées se sont abaissées, Au lieu que tu leur avais fixé.

9 Tu as posé une limite que les eaux ne doivent point franchir, Afin qu'elles ne reviennent plus couvrir la terre.

10 Il conduit les sources dans des torrents Qui coulent entre les montagnes.

11 Elles abreuvent tous les animaux des champs; Les ânes sauvages y étanchent leur soif.

12 Les oiseaux du ciel habitent sur leurs bords, Et font résonner leur voix parmi les rameaux.

13 De sa haute demeure, il arrose les montagnes; La terre est rassasiée du fruit de tes oeuvres.

14 Il fait germer l'herbe pour le bétail, Et les plantes pour les besoins de l'homme, Afin que la terre produise de la nourriture,

15 Le vin qui réjouit le coeur de l'homme, Et fait plus que l'huile resplendir son visage, Et le pain qui soutient le coeur de l'homme.

16 Les arbres de l'Eternel se rassasient, Les cèdres du Liban, qu'il a plantés.

17 C'est là que les oiseaux font leurs nids; La cigogne a sa demeure dans les cyprès,

18 Les montagnes élevées sont pour les boucs sauvages, Les rochers servent de retraite aux damans.

19 Il a fait la lune pour marquer les temps; Le soleil sait quand il doit se coucher.

20 Tu amènes les ténèbres, et il est nuit: Alors tous les animaux des forêts sont en mouvement;

21 Les lionceaux rugissent après la proie, Et demandent à Dieu leur nourriture.

22 Le soleil se lève: ils se retirent, Et se couchent dans leurs tanières.

23 L'homme sort pour se rendre à son ouvrage, Et à son travail, jusqu'au soir.

24 Que tes oeuvres sont en grand nombre, ô Eternel! Tu les as toutes faites avec sagesse. La terre est remplie de tes biens.

25 Voici la grande et vaste mer: Là se meuvent sans nombre Des animaux petits et grands;

26 Là se promènent les navires, Et ce léviathan que tu as formé pour se jouer dans les flots.

27 Tous ces animaux espèrent en toi, Pour que tu leur donnes la nourriture en son temps.

28 Tu la leur donnes, et ils la recueillent; Tu ouvres ta main, et ils se rassasient de biens.

29 Tu caches ta face: ils sont tremblants; Tu leur retires le souffle: ils expirent, Et retournent dans leur poussière.

30 Tu envoies ton souffle: ils sont créés, Et tu renouvelles la face de la terre.

31 Que la gloire de l'Eternel subsiste à jamais! Que l'Eternel se réjouisse de ses oeuvres!

32 Il regarde la terre, et elle tremble; Il touche les montagnes, et elles sont fumantes.

33 Je chanterai l'Eternel tant que je vivrai, Je célébrerai mon Dieu tant que j'existerai.

34 Que mes paroles lui soient agréables! Je veux me réjouir en l'Eternel.

35 Que les pécheurs disparaissent de la terre, Et que les méchants ne soient plus! Mon âme, bénis l'Eternel! Louez l'Eternel!