1 Mózesnek, az Isten emberének imádsága.

2 Minekelõtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktõl fogva mindörökké te vagy Isten.

3 Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!

4 Mert ezer esztendõ annyi elõtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy õrjárási idõ éjjel.

5 Elragadod õket; [olyanokká] lesznek, [mint az] álom; mint a fû, a mely reggel sarjad;

6 Reggel virágzik és sarjad, [és] estvére elhervad és megszárad.

7 Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk!

8 Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bûneinket a te orczádnak világa elé.

9 Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.

10 A mi esztendeinknek napjai hetven esztendõ, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendõ, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk.

11 Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat?

12 Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.

13 Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon.

14 Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi idõnkben.

15 Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendõkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk.

16 Láttassék meg a te mûved a te szolgáidon, és a te dicsõséged azoknak fiain.

17 És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!

1 Prière de Moïse, homme de Dieu. Seigneur! tu as été pour nous un refuge, De génération en génération.

2 Avant que les montagnes fussent nées, Et que tu eusses créé la terre et le monde, D'éternité en éternité tu es Dieu.

3 Tu fais rentrer les hommes dans la poussière, Et tu dis: Fils de l'homme, retournez!

4 Car mille ans sont, à tes yeux, Comme le jour d'hier, quand il n'est plus, Et comme une veille de la nuit.

5 Tu les emportes, semblables à un songe, Qui, le matin, passe comme l'herbe:

6 Elle fleurit le matin, et elle passe, On la coupe le soir, et elle sèche.

7 Nous sommes consumés par ta colère, Et ta fureur nous épouvante.

8 Tu mets devant toi nos iniquités, Et à la lumière de ta face nos fautes cachées.

9 Tous nos jours disparaissent par ton courroux; Nous voyons nos années s'évanouir comme un son.

10 Les jours de nos années s'élèvent à soixante-dix ans, Et, pour les plus robustes, à quatre-vingts ans; Et l'orgueil qu'ils en tirent n'est que peine et misère, Car il passe vite, et nous nous envolons.

11 Qui prend garde à la force de ta colère, Et à ton courroux, selon la crainte qui t'est due?

12 Enseigne-nous à bien compter nos jours, Afin que nous appliquions notre coeur à la sagesse.

13 Reviens, Eternel! Jusques à quand?... Aie pitié de tes serviteurs!

14 Rassasie-nous chaque matin de ta bonté, Et nous serons toute notre vie dans la joie et l'allégresse.

15 Réjouis-nous autant de jours que tu nous as humiliés, Autant d'années que nous avons vu le malheur.

16 Que ton oeuvre se manifeste à tes serviteurs, Et ta gloire sur leurs enfants!

17 Que la grâce de l'Eternel, notre Dieu, soit sur nous! Affermis l'ouvrage de nos mains, Oui, affermis l'ouvrage de nos mains!