1 Uram, miért állsz oly távol,

miért rejtőzöl el a szükség idején?

2 A bűnösök gőgjükben

üldözik a nyomorultat,

de saját ármánykodásuk ejti el őket.

3 Dicsekszik kapzsiságával a bűnös,

és áldást mond a haszonleső,

de ezzel megcsúfolja az Urat.

4 Fennhéjázva mondja a bűnös:

Nem lesz számonkérés, nincs Isten!

Ez minden gondolata.*

5 Útjai mindenkor eredményesek,

azt hiszi, hogy messze van ítéleted,

semmibe veszi ellenségeit.

6 Azt mondja magában:

Nem rendülök meg,

nemzedékek váltják egymást,

de engem nem ér baj.

7 Szája tele van átokkal,

csalással és durvasággal,

nyelve nyomorúságot és bajt okoz.*

8 Ólálkodik a házak körül,

titokban meggyilkolja az ártatlant,

szeme a gyámoltalant figyeli.

9 Lesben áll rejtekhelyén,

mint oroszlán a bozótban.

Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat.

Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat.

10 Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat,

ha a körmei közé jutnak.

11 Azt mondja magában:

Elfelejtett az Isten,

eltakarta arcát, nem lát meg soha!*

12 Állj elő, Uram,

emeld föl kezedet, Istenem!

Ne feledkezz meg a nyomorultakról!

13 Miért vetheti meg Istent a bűnös?

Miért mondhatja magában:

Nem lesz számonkérés?!

14 Pedig te látod a vészt és a bánatot,

rátekintesz, és kezedben tartod.

Rád bízhatja magát a gyámoltalan,

az árvának te vagy a segítője.*

15 Törd össze a bűnös hatalmát,

a gonosztól kérd számon bűnét,

hogy nyoma se maradjon!

16 Király lesz az Úr mindörökké,

a pogányok pedig kivesznek országából.

17 Az alázatosok kívánságát

meghallgatod, Uram.

Megerősíted szívüket,

feléjük fordítod füledet,

18 véded az árva és elnyomott ügyét,

hogy ne hatalmaskodjék többé

senki a földön.