1 A karmesternek: Dávidé.

Azt gondolja magában a bolond,

hogy nincs Isten!

Romlottak és utálatosak tetteik,

senki sem tesz jót.*

2 Az Úr letekint a mennyből

az emberekre, hogy lássa,

van-e köztük értelmes,

aki keresi az Istent?

3 Mindnyájan elfordultak tőle,

egyaránt megromlottak.

Senki sem tesz jót,

egyetlen ember sem.*

4 Nem tudja a sok gonosztevő,

akik úgy eszik népemet,

ahogy a kenyeret eszik

– de az Úrhoz nem kiáltanak –,*

5 hogy majd egyszer nagyon megrettennek,

mert Isten az igaz nemzedékkel van!

6 A nyomorult tervét csúffá tennétek,

de az Úr az ő oltalma!

7 Bárcsak eljönne a Sionról

Izráel szabadulása!

Amikor az Úr jóra fordítja népe sorsát,

ujjong majd Jákób, és örül Izráel.*