1 Ászáf tanítókölteménye.

Miért vetettél el, Istenem, oly régóta,

miért lángol haragod

legelőd nyája ellen?*

2 Gondolj gyülekezetedre,

amelyet hajdan létrehoztál,

örökségedre, a néptörzsre,

amelyet megváltottál,

a Sion hegyére, amelyen laktál!

3 Irányítsd lépteidet a régi romokra!

Szentélyedben az ellenség

mindent lerombolt!

4 Ellenségeid ordítoztak kijelentésed helyén,

és kitűzték ott jelvényeiket.

5 Olyanok voltak,

mint akik a sűrű fák közt

fejszét emelnek magasra.

6 Még faragványait is mind összetörték

fejszékkel és baltákkal.

7 Lángba borították szent helyedet,

porig alázták neved hajlékát.*

8 Igázzuk le őket egészen!

– mondták magukban,

és fölperzselték az országban

Isten minden hajlékát.

9 Jeleket nem látunk,

próféta nincs többé,

és senki sem tudja,

meddig tart ez még?*

10 Isten, meddig gyalázhat az ellenfél?

Örökké csúfolhatja nevedet az ellenség?

11 Miért tartod vissza kezedet?

Emeld föl jobbodat, végezz velük!

12 De Isten a királyom kezdettől fogva,

aki szabadító tetteket

vitt véghez a földön.

13 Te szorítottad vissza erőddel a tengert,

te törted össze a tengeri szörnyek fejét.*

14 Te zúztad szét a Leviátán fejeit,

és a puszta népének adtad eledelül.

15 Te fakasztottál forrást és patakot,

te szárítottál ki bővizű folyókat.

16 Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd,

te tetted helyükre a csillagokat s a napot.

17 Te szabtad meg a föld minden határát,

te alkottál nyarat és telet.*

18 Erre emlékezz, Uram,

mert ellenség gyaláz,

és bolond nép csúfolja nevedet.

19 Ne dobd oda gerlicédet a vadaknak,

nyomorultjaid életéről

ne feledkezz el végképp!

20 Tekints szövetségedre,

mert erőszakkal vannak tele

az ország legeldugottabb helyei is!

21 Ne maradjon meggyalázva az elnyomott,

dicsérje nevedet

a nyomorult és a szegény!

22 Szállj perbe, perelj, Istenem!

Gondold meg, hogy a bolond

mennyire gyaláz téged szüntelen!

23 Ne felejtsd el ellenségeid hangját,

támadóid egyre növekvő zajongását!