1 A karmesternek: Az Úr szolgájáé, Dávidé.

2 A bűnös ember szíve mélyén

ott suttog a bűn.

Nem számít neki az istenfélelem,*

3 sőt azzal hízeleg magának,

hogy bűnével gyűlöletet tud szítani.

4 Szája rontást és csalárdságot beszél,

nem akar okos és jó lenni.

5 Rontást eszel ki ágyában,

nem a jó úton jár,

nem veti meg a rosszat.*

6 Uram, szereteted az égig ér,

hűséged a fellegekig.

7 Igazságod olyan, mint a hatalmas hegyek,

ítéleteid, mint a nagy mélység,

embert és állatot megtartasz, Uram.

8 Mily drága a te szereteted, Istenem!

Szárnyad árnyékába

menekülnek az emberek.

9 Dúslakodnak házad bőségében,

örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.

10 Mert nálad van az élet forrása,

a te világosságod által látunk világosságot.*

11 Maradj hűséges a téged szeretőkhöz,

igazságos a tiszta szívűekhez.

12 Ne taposson rám a gőgösök lába,

ne tegyen bujdosóvá a bűnösök keze!

13 Majd elbuknak a gonosztevők,

elterülnek, nem tudnak fölkelni.