1 A karmesternek: „A fiú halála" kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.

2 Hálát adok az Úrnak teljes szívemből,

elbeszélem minden csodatettedet.

3 Örülök és vigadok neked,

zengem nevedet, ó Felséges!

4 Mert meghátráltak ellenségeim,

elbuktak, és semmivé lettek előtted.

5 Mert igazságot szolgáltattál ügyemben,

trónodra ültél, mint igaz bíró.

6 Megdorgáltad a népeket,

semmivé tetted a bűnösöket,

eltörölted nevüket mindörökre!

7 Vége van az ellenségnek!

Feldúltad városaikat,

hogy örökké romokban heverjenek,

még emlékük is kiveszett.

8 De az Úr örökké trónján ül,

fölállította bírói székét.

9 Igazságosan bíráskodik a világ fölött,

részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket.*

10 Az elnyomottak menedéke az Úr,

menedék a nyomorúság idején.

11 Benned bíznak, akik ismerik nevedet,

nem hagyod el, Uram, azokat,

akik hozzád folyamodnak.

12 Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik,

mondjátok el a népeknek felséges tetteit!

13 Mert számon kéri a vérontást, emlékezik rá,

nem feledkezik meg a nyomorultak jajkiáltásáról.*

14 Légy kegyelmes, Uram, lásd meg,

mily nyomorult lettem gyűlölőim miatt!

Te emelhetsz föl a halál kapujából,

15 hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet

Sion leányának kapuiban,

és vigadhassak, mert megszabadítottál!

16 Maguk ásta gödörbe zuhantak a népek,

rejtett hálójuk fogta meg lábukat.

17 Megismertette magát az Úr,

igazságot szolgáltatott.

A bűnöst saját kezének műve

ejti csapdába. (Közjáték. Szela.)

18 A holtak hazájába kerülnek a bűnösök,

minden olyan nép, amely elfelejti Istent.

19 Nem marad örökre elfelejtve a szegény,

nem vész el végleg a nyomorultak reménye.*

20 Ne engedd, Uram,

hogy erőszakoskodjanak az emberek!

Álljanak eléd ítéletre a népek!

21 Kelts bennük félelmet, Uram,

hadd tudják meg a népek,

hogy ők csak emberek! (Szela.)