1 Prière de l'affligé, lorsqu'il est abattu et qu'il répand sa plainte devant l'Éternel.
2 Éternel, écoute ma prière, et que mon cri parvienne jusqu'à toi!
3 Ne me cache point ta face; au jour de ma détresse, incline vers moi ton oreille; au jour que je t'invoque, hâte-toi, réponds-moi!
4 Car mes jours s'en vont comme la fumée, et mes os sont brûlés comme un foyer.
5 Mon cœur a été frappé, et s'est desséché comme l'herbe; tellement que j'ai oublié de manger mon pain.
6 A force de crier en gémissant, mes os sont attachés à ma chair.
7 Je ressemble au pélican du désert; je suis comme la chouette des masures.
8 Je veille, et je suis semblable à un passereau solitaire sur le toit.
9 Tous les jours mes ennemis m'outragent, et mes adversaires en fureur jurent par mon nom.
10 Car j'ai mangé la cendre comme le pain, et j'ai mêlé ma boisson de pleurs,
11 A cause de ton indignation et de ton courroux; car tu m'as enlevé et jeté au loin.
12 Mes jours sont comme l'ombre à son déclin, et je deviens sec comme l'herbe.
13 Mais toi, Éternel, tu règnes à perpétuité, et ta mémoire dure d'âge en âge.
14 Tu te lèveras, tu auras compassion de Sion; car il est temps d'en avoir pitié; car le moment est venu.
15 Car tes serviteurs sont affectionnés à ses pierres, et ils ont pitié de sa poussière.
16 Alors les peuples craindront le nom de l'Éternel, et tous les rois de la terre, ta gloire;
17 Quand l'Éternel aura rebâti Sion, qu'il aura paru dans sa gloire,
18 Qu'il aura écouté la requête des désolés, et n'aura pas dédaigné leur supplication.
19 Cela sera écrit pour la génération à venir; et le peuple qui sera créé, louera l'Éternel.
20 Parce qu'il aura regardé du lieu élevé de sa sainteté, et que des cieux l'Éternel aura jeté les yeux sur la terre,
21 Pour entendre les gémissements des captifs, pour délivrer ceux qui sont voués à la mort;
22 Afin qu'on célèbre en Sion le nom de l'Éternel, et sa louange dans Jérusalem,
23 Quand tous les peuples s'assembleront, et tous les royaumes, pour servir l'Éternel.
24 Il a abattu ma force en chemin; il a abrégé mes jours.
25 J'ai dit: Mon Dieu, ne m'enlève pas au milieu de mes jours. Tes années sont d'âge en âge.
26 Tu as jadis fondé la terre, et les cieux sont l'ouvrage de tes mains.
27 Ils périront, mais toi tu subsisteras; ils vieilliront tous comme un vêtement; tu les changeras comme un habit, et ils seront changés.
28 Mais toi, tu es toujours le même, et tes années ne finiront point.
29 Les enfants de tes serviteurs habiteront en repos, et leur postérité sera affermie devant toi.
1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3 Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.
5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.
6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn.
9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam.
13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.]
14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ.
15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;
17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében.
18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
19 Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat.
20 Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr.
21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.
22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben.
23 Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
24 Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]
26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. [ (Psalms 102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted. ]