1 Au maître-chantre, des Jéduthunites. Psaume d'Asaph.
2 Ma voix s'adresse à Dieu, et je crie, ma voix s'adresse à Dieu, et il m'écoutera.
3 Au jour de ma détresse, j'ai cherché le Seigneur; la nuit, ma main était étendue vers lui et ne se lassait point; mon âme refusait d'être consolée.
4 Je me souvenais de Dieu, et je gémissais; je méditais, et mon esprit était abattu. Sélah (pause).
5 Tu avais retenu mes yeux dans les veilles; j'étais troublé, je ne pouvais parler.
6 Je pensais aux jours d'autrefois, aux années des temps passés.
7 Je me rappelais mes mélodies de la nuit; je méditais en mon cœur, et mon esprit examinait.
8 Le Seigneur rejettera-t-il pour toujours, ne sera-t-il plus désormais propice?
9 Sa bonté a-t-elle cessé pour toujours? Sa parole a-t-elle pris fin pour tous les âges?
10 Dieu a-t-il oublié d'avoir pitié? A-t-il dans sa colère fermé ses compassions?
11 Et j'ai dit: Voilà ce qui fait ma souffrance: C'est que la droite du Très-Haut a changé.
12 Je me rappellerai les exploits de l'Éternel, me souvenant de tes merveilles d'autrefois;
13 Je méditerai sur toutes tes œuvres, et je considérerai tes hauts faits.
14 O Dieu, tes voies sont saintes! Quel autre Dieu est grand comme Dieu?
15 Tu es le Dieu qui fait des merveilles; tu as fait connaître ta force parmi les peuples.
16 Par ton bras, tu rachetas ton peuple, les enfants de Jacob et de Joseph. (Sélah.)
17 Les eaux te virent, ô Dieu! Les eaux te virent; elles tremblèrent; même les abîmes s'émurent.
18 Les nues se répandirent en eaux; les nuages tonnèrent; tes traits aussi volèrent çà et là.
19 Ton tonnerre gronda dans le tourbillon; les éclairs brillèrent sur le monde; la terre s'émut et trembla.
20 Tu as fait ton chemin dans la mer, tes sentiers dans les grandes eaux; et tes traces n'ont point été connues.
21 Tu as conduit ton peuple comme un troupeau, par la main de Moïse et d'Aaron.
1 Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
2 Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.
3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
4 Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.
7 Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
9 Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?
10 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.
11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
12 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;
13 És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.
14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
15 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
16 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
18 A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. [ (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. ]