1 Mon âme, bénis l'Éternel! Éternel, mon Dieu, tu es merveilleusement grand; tu es revêtu de splendeur et de majesté.

2 Il s'enveloppe de lumière comme d'un vêtement; il étend les cieux comme une tenture.

3 Il construit sa haute demeure avec les eaux; il fait des nuées son char; il se promène sur les ailes du vent.

4 Il fait des vents ses messagers, des flammes de feu ses serviteurs.

5 Il a posé la terre sur ses bases; elle est inébranlable à jamais.

6 Tu l'avais couverte de l'abîme comme d'un vêtement; les eaux se tenaient sur les montagnes.

7 A ta menace, elles se retirèrent; au bruit de ton tonnerre, elles s'enfuirent.

8 Les montagnes s'élevèrent, les vallées s'abaissèrent au lieu que tu leur avais assigné.

9 Tu as fixé pour les eaux une borne qu'elles ne passeront pas; elles ne reviendront pas couvrir la terre.

10 Il envoie des sources dans les vallées, et elles courent entre les montagnes.

11 Elles abreuvent toutes les bêtes des champs; les ânes sauvages y étanchent leur soif.

12 Les oiseaux habitent sur leurs bords, faisant résonner leur voix dans le feuillage.

13 De sa haute demeure, il abreuve les montagnes; la terre est rassasiée du fruit de tes œuvres.

14 Il fait germer le foin pour le bétail et l'herbe pour le service de l'homme, faisant sortir la nourriture de la terre;

15 Et le vin qui réjouit le cœur de l'homme et fait resplendir son visage plus que l'huile; et le pain qui soutient le cœur de l'homme.

16 Les arbres de l'Éternel sont rassasiés, les cèdres du Liban qu'il a plantés.

17 C'est là que les oiseaux font leurs nids; les cyprès sont la demeure de la cigogne;

18 Les hautes montagnes sont pour les bouquetins; les rochers sont la retraite des lapins.

19 Il a fait la lune pour marquer les temps; le soleil connaît son coucher.

20 Tu amènes les ténèbres, et la nuit vient, où toutes les bêtes des forêts se promènent.

21 Les lionceaux rugissent après la proie, et pour demander à Dieu leur pâture.

22 Le soleil se lève; ils se retirent, et se couchent dans leurs tanières.

23 Alors l'homme sort à son ouvrage, et à son travail jusqu'au soir.

24 O Éternel, que tes œuvres sont en grand nombre! Tu les as toutes faites avec sagesse; la terre est pleine de tes richesses.

25 Et cette grande et vaste mer! Là sont des animaux sans nombre, gros et petits.

26 Là se promènent les navires, et ce Léviathan que tu as formé pour s'y jouer.

27 Tous, ils s'attendent à toi, pour que tu leur donnes leur nourriture en son temps.

28 Tu la leur donnes, et ils la recueillent; tu ouvres ta main, et ils sont rassasiés de biens.

29 Caches-tu ta face? ils sont éperdus; retires-tu leur souffle? ils expirent, et retournent en leur poussière.

30 Envoies-tu ton esprit? ils sont créés, et tu renouvelles la face de la terre.

31 Que la gloire de l'Éternel dure à toujours! Que l'Éternel se réjouisse dans ses œuvres!

32 Il regarde la terre et elle tremble; il touche les montagnes et elles fument.

33 Je chanterai à l'Éternel tant que je vivrai; je psalmodierai à mon Dieu tant que j'existerai.

34 Que ma méditation lui soit agréable! Je me réjouirai en l'Éternel.

35 Que les pécheurs disparaissent de la terre, et que les méchants ne soient plus! Mon âme, bénis l'Éternel! Louez l'Éternel!

1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!

2 A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;

3 A ki vizeken építi fel az õ palotáját, a felhõket rendeli az õ szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;

4 A ki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.

5 Õ fundálta a földet az õ oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.

6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.

7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.

8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.

9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.

10 A ki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;

11 Megitassák a mezõnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.

12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.

13 A ki megöntözi a hegyeket az õ palotájából; a te munkáidnak gyümölcsébõl megelégíttetik a föld.

14 A ki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földbõl,

15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerõsíti a halandónak szívét.

16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;

17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.

18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.

19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.

20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezõnek összes vadai;

21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentõl eledelöket.

22 Ha felkél a nap, elrejtõznek és hajlékaikban heverésznek;

23 Az ember munkájára megy ki, és az õ dolgára mind estvéig.

24 Mily számtalanok a te mûveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.

25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.

26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.

27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas idõben.

28 Adsz nékik [és] õk takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.

29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.

30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.

31 Legyen az Úrnak dicsõség örökké; örvendezzen az Úr az õ teremtményeiben;

32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.

33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!

34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;

35 Veszszenek el a bûnösök a földrõl, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!