1 Aszáf tanítása. hajtsátok füleiteket számnak beszédeire.

2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi idõbõl.

3 A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk,

4 Nem titkoljuk el azokat az õ fiaiktól; a jövõ nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.

5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felõl megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat;

6 Hogy megtudja [azokat] a jövõ nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak;

7 Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az õ parancsolatait megtartsák.

8 Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, a melynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hû Isten iránt.

9 Efraim fiai, a fegyveres íjászok hátat fordítottak az ütközet napján;

10 Nem õrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az õ törvényében;

11 Sõt elfelejtkeztek az õ tetteirõl, csodáiról, a melyeket mutatott nékik.

12 Apáik elõtt csodát mívelt Égyiptom földjén, a Czoán mezején.

13 Ketté választotta a tengert s átvitte õket; és felállította a vizeket fal gyanánt.

14 Vezette õket nappal felhõben, és egész éjen át tûznek világosságában.

15 Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniok adott bõségesen, akárcsak a mélységes vizekbõl.

16 Patakokat fakasztott a kõsziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett:

17 Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában;

18 És megkísérték Istent az õ szívökben, enni valót kérvén az õ kivánságuk szerint.

19 És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában?

20 Ímé, megcsapta a kõsziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az õ népének?

21 Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tûz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen;

22 Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az õ segedelmében,

23 És ráparancsolt a felhõkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.

24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.

25 Angyalok kenyerét ette az ember, bõséggel vetett nékik eleséget,

26 Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet;

27 És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye.

28 És leszállítá azokat az õ táboruk közepére, az õ sátoraikhoz köröskörül.

29 Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik.

30 Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala:

31 Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és fõbbjeik közül [sokakat] megöle, és Izráelnek ifjait levágá;

32 Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az õ csodadolgaiban.

33 Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben.

34 Ha ölte õket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék.

35 És eszökbe vevék, hogy Isten az õ sziklájok, és a felséges Isten az õ megváltójok;

36 És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki.

37 De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hûségesek az õ szövetségéhez;

38 Õ azonban irgalmas és bûnbocsátó, nem semmisít meg, sõt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását.

39 Azért eszébe vevé, hogy test õk, [és olyanok, mint] az ellebbenõ szél, a mely nem tér vissza.

40 Hányszor keserítették õt a pusztában, [hányszor] illették fájdalommal a kietlenben?!

41 És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét.

42 Nem emlékeztek meg az õ kezérõl, [sem] a napról, a melyen megváltotta õket a nyomorgatótól;

43 Midõn kitûzte jeleit Égyiptomban, és csodáit a Czoán mezején.

44 És vérré változtatta folyóikat, hogy nem ihatták patakjaikat.

45 Legyeket bocsáta reájok, a melyek emészték õket, és békát, a mely pusztítá õket.

46 Odaadta termésöket a szöcskének, s munkájuk gyümölcsét a sáskának.

47 Jégesõvel pusztítá el szõlõjüket, s figefáikat kõesõvel.

48 Odaveté barmaikat a jégesõnek, marháikat pedig a mennyköveknek.

49 Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.

50 Utat tört haragjának, s nem tartotta meg a haláltól lelköket, és életöket döghalálnak veté.

51 És megöle minden elsõszülöttet Égyiptomban, az erõ zsengéjét Khám sátoraiban.

52 Elindítá mint juhokat, az õ népét, s vezeté õket, mint nyájat a pusztában.

53 És vezeté õket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger.

54 És bevivé õket az õ szent határába, arra a hegyre, a melyet szerzett az õ jobbkezével.

55 És kiûzé elõlük a pogányokat, és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíté azok sátoraiban az Izráel törzseit.

56 De megkisérték és megharagíták a magasságos Istent, és nem õrizék meg bizonyságait;

57 Elfordulának ugyanis és hûtlenek levének, mint apáik; visszafelé fordulának, mint a csalfa kézív.

58 Haragra ingerelték õt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.

59 Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izráelt felette megútálá.

60 És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között;

61 Sõt fogságba viteté erejét, dicsõségét pedig ellenség kezébe.

62 És fegyver alá rekeszté az õ népét; és az õ öröksége ellen felgerjede.

63 Ifjait tûz emészté meg, és szüzei nem énekeltettek meg.

64 Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezheték a siratást.

65 Akkor felserkene az Úr, mintegy álomból; mint hõs, a ki bortól vigadoz;

66 És visszaveré ellenségeit; s örök gyalázatot vete reájok.

67 Azután megútálá a József sátorát, és nem választá Efraim törzsét;

68 Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, a melyet szeret.

69 És megépíté szent helyét, mint egy magas [vár]at; mint a földet, a melyet örök idõre fundált.

70 És kiválasztá Dávidot, az õ szolgáját, és elhozá õt a juhok aklaiból.

71 A szoptatós juhok mellõl hozá el õt, hogy legeltesse Jákóbot, az õ népét, és Izráelt, az õ örökségét.

72 És legelteté õket szívének tökéletessége szerint, és vezeté õket bölcs kezeivel.

1 Escutai o meu ensino, povo meu; inclinai os vossos ouvidos às palavras da minha boca.

2 Abrirei a minha boca numa parábola; proporei enigmas da antigüidade,

3 coisas que temos ouvido e sabido, e que nossos pais nos têm contado.

4 Não os encobriremos aos seus filhos, cantaremos às gerações vindouras os louvores do Senhor, assim como a sua força e as maravilhas que tem feito.

5 Porque ele estabeleceu um testemunho em Jacó, e instituiu uma lei em Israel, as quais coisas ordenou aos nossos pais que as ensinassem a seus filhos;

6 para que as soubesse a geração vindoura, os filhos que houvesse de nascer, os quais se levantassem e as contassem a seus filhos,

7 a fim de que pusessem em Deus a sua esperança, e não se esquecessem das obras de Deus, mas guardassem os seus mandamentos;

8 e que não fossem como seus pais, geração contumaz e rebelde, geração de coração instável, cujo espírito não foi fiel para com Deus.

9 Os filhos de Efraim, armados de arcos, retrocederam no dia da peleja.

10 Não guardaram o pacto de Deus, e recusaram andar na sua lei;

11 esqueceram-se das suas obras e das maravilhas que lhes fizera ver.

12 Maravilhas fez ele à vista de seus pais na terra do Egito, no campo de Zoã.

13 Dividiu o mar, e os fez passar por ele; fez com que as águas parassem como um montão.

14 Também os guiou de dia por uma nuvem, e a noite toda por um clarão de fogo.

15 Fendeu rochas no deserto, e deu-lhes de beber abundantemente como de grandes abismos.

16 Da penha fez sair fontes, e fez correr águas como rios.

17 Todavia ainda prosseguiram em pecar contra ele, rebelando-se contra o Altíssimo no deserto.

18 E tentaram a Deus nos seus corações, pedindo comida segundo o seu apetite.

19 Também falaram contra Deus, dizendo: Poderá Deus porventura preparar uma mesa no deserto? Acaso fornecerá carne para o seu povo?

20 Pelo que o Senhor, quando os ouviu, se indignou; e acendeu um fogo contra Jacó, e a sua ira subiu contra Israel;

21 Pelo que o Senhor, quando os ouviu, se indignou; e acendeu um fogo contra Jacó, e a sua ira subiu contra Israel;

22 porque não creram em Deus nem confiaram na sua salvação.

23 Contudo ele ordenou às nuvens lá em cima, e abriu as portas dos céus;

24 fez chover sobre eles maná para comerem, e deu-lhes do trigo dos céus.

25 Cada um comeu o pão dos poderosos; ele lhes mandou comida em abundância.

26 Fez soprar nos céus o vento do oriente, e pelo seu poder trouxe o vento sul.

27 Sobre eles fez também chover carne como poeira, e aves de asas como a areia do mar;

28 e as fez cair no meio do arraial deles, ao redor de suas habitações.

29 Então comeram e se fartaram bem, pois ele lhes trouxe o que cobiçavam.

30 Não refrearam a sua cobiça. Ainda lhes estava a comida na boca,

31 quando a ira de Deus se levantou contra eles, e matou os mais fortes deles, e prostrou os escolhidos de Israel.

32 Com tudo isso ainda pecaram, e não creram nas suas maravilhas.

33 Pelo que consumiu os seus dias como um sopro, e os seus anos em repentino terror.

34 Quando ele os fazia morrer, então o procuravam; arrependiam-se, e de madrugada buscavam a Deus.

35 Lembravam-se de que Deus era a sua rocha, e o Deus Altíssimo o seu Redentor.

36 Todavia lisonjeavam-no com a boca, e com a língua lhe mentiam.

37 Pois o coração deles não era constante para com ele, nem foram eles fiéis ao seu pacto.

38 Mas ele, sendo compassivo, perdoou a sua iniqüidade, e não os destruiu; antes muitas vezes desviou deles a sua cólera, e não acendeu todo o seu furor.

39 Porque se lembrou de que eram carne, um vento que passa e não volta.

40 Quantas vezes se rebelaram contra ele no deserto, e o ofenderam no ermo!

41 Voltaram atrás, e tentaram a Deus; e provocaram o Santo de Israel.

42 Não se lembraram do seu poder, nem do dia em que os remiu do adversário,

43 nem de como operou os seus sinais no Egito, e as suas maravilhas no campo de Zoã,

44 convertendo em sangue os seus rios, para que não pudessem beber das suas correntes.

45 Também lhes mandou enxames de moscas que os consumiram, e rãs que os destruíram.

46 Entregou às lagartas as novidades deles, e o fruto do seu trabalho aos gafanhotos.

47 Destruiu as suas vinhas com saraiva, e os seus sicômoros com chuva de pedra.

48 Também entregou à saraiva o gado deles, e aos coriscos os seus rebanhos.

49 E atirou sobre eles o ardor da sua ira, o furor, a indignação, e a angústia, qual companhia de anjos destruidores.

50 Deu livre curso à sua ira; não os poupou da morte, mas entregou a vida deles à pestilência.

51 Feriu todo primogênito no Egito, primícias da força deles nas tendas de Cam.

52 Mas fez sair o seu povo como ovelhas, e os guiou pelo deserto como a um rebanho.

53 Guiou-os com segurança, de sorte que eles não temeram; mas aos seus inimigos, o mar os submergiu.

54 Sim, conduziu-os até a sua fronteira santa, até o monte que a sua destra adquirira.

55 Expulsou as nações de diante deles; e dividindo suas terras por herança, fez habitar em suas tendas as tribos de Israel.

56 Contudo tentaram e provocaram o Deus Altíssimo, e não guardaram os seus testemunhos.

57 Mas tornaram atrás, e portaram-se aleivosamente como seus pais; desviaram-se como um arco traiçoeiro.

58 Pois o provocaram à ira com os seus altos, e o incitaram a zelos com as suas imagens esculpidas.

59 Ao ouvir isso, Deus se indignou, e sobremodo abominou a Israel.

60 Pelo que desamparou o tabernáculo em Siló, a tenda da sua morada entre os homens,

61 dando a sua força ao cativeiro, e a sua glória à mão do inimigo.

62 Entregou o seu povo à espada, e encolerizou-se contra a sua herança.

63 Aos seus mancebos o fogo devorou, e suas donzelas não tiveram cântico nupcial.

64 Os seus sacerdotes caíram à espada, e suas viúvas não fizeram pranto.

65 Então o Senhor despertou como dum sono, como um valente que o vinho excitasse.

66 E fez recuar a golpes os seus adversários; infligiu-lhes eterna ignomínia.

67 Além disso, rejeitou a tenda de José, e não escolheu a tribo de Efraim;

68 antes escolheu a tribo de Judá, o monte Sião, que ele amava.

69 Edificou o seu santuário como os lugares elevados, como a terra que fundou para sempre.

70 Também escolheu a Davi, seu servo, e o tirou dos apriscos das ovelhas;

71 de após as ovelhas e suas crias o trouxe, para apascentar a Jacó, seu povo, e a Israel, sua herança.

72 E ele os apascentou, segundo a integridade do seu coração, e os guiou com a perícia de suas mãos.