1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.

2 Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

3 Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,

4 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.

5 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.

6 Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;

7 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál! [ (Psalms 142:8) Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem. ]

1 I cry with my voice unto Jehovah;

With my voice unto Jehovah do I make supplication.

2 I pour out my complaint before him;

I show before him my trouble.

3 When my spirit was overwhelmed within me,

Thou knewest my path.

In the way wherein I walk

Have they hidden a snare for me.

4 Look on my right hand, and see;

For there is no man that knoweth me:

Refuge hath failed me;

No man careth for my soul.

5 I cried unto thee, O Jehovah;

I said, Thou art my refuge,

My portion in the land of the living.

6 Attend unto my cry;

For I am brought very low:

Deliver me from my persecutors;

For they are stronger than I.

7 Bring my soul out of prison,

That I may give thanks unto thy name:

The righteous shall compass me about;

For thou wilt deal bountifully with me.