1 Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.

2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.

3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:

5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.

7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

12 Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.

13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm. [ (Psalms 39:14) Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé! ]

1 I said, I will take heed to my ways,

That I sin not with my tongue:

I will keep my mouth with a bridle,

While the wicked is before me.

2 I was dumb with silence, I held my peace, even from good;

And my sorrow was stirred.

3 My heart was hot within me;

While I was musing the fire burned;

Then spake I with my tongue:

4 Jehovah, make me to know mine end,

And the measure of my days, what it is;

Let me know how frail I am.

5 Behold, thou hast made my days as handbreadths;

And my life-time is as nothing before thee:

Surely every man at his best estate is altogether vanity. [Selah

6 Surely every man walketh in a vain show;

Surely they are disquieted in vain:

He heapeth up riches, and knoweth not who shall gather them.

7 And now, Lord, what wait I for?

My hope is in thee.

8 Deliver me from all my transgressions:

Make me not the reproach of the foolish.

9 I was dumb, I opened not my mouth;

Because thou didst it.

10 Remove thy stroke away from me:

I am consumed by the blow of thy hand.

11 When thou with rebukes dost correct man for iniquity,

Thou makest his beauty to consume away like a moth:

Surely every man is vanity. [Selah

12 Hear my prayer, O Jehovah, and give ear unto my cry;

Hold not thy peace at my tears:

For I am a stranger with thee,

A sojourner, as all my fathers were.

13 Oh spare me, that I may recover strength,

Before I go hence, and be no more.