1 Orazione dell’afflitto, essendo angosciato, e spandendo il suo lamento davanti a Dio. SIGNORE, ascolta la mia orazione, E venga il mio grido infino a te.

2 Non nasconder la tua faccia da me; Nel giorno che io sono in distretta, inchina a me il tuo orecchio; Nel giorno che io grido, affrettati a rispondermi.

3 Perciocchè i miei giorni son venuti meno come fumo, E le mie ossa sono arse come un tizzone.

4 Il mio cuore è stato percosso come erba, Ed è seccato; Perciocchè io ho dimenticato di mangiare il mio pane.

5 Le mie ossa sono attaccate alla mia carne, Per la voce de’ miei gemiti.

6 Io son divenuto simile al pellicano del deserto; E son come il gufo delle solitudini.

7 Io vegghio, e sono Come il passero solitario sopra il tetto. I miei nemici mi fanno vituperio tuttodì;

8 Quelli che sono infuriati contro a me fanno delle esecrazioni di me.

9 Perciocchè io ho mangiata la cenere come pane, Ed ho temperata la mia bevanda con lagrime.

10 Per la tua indegnazione, e per lo tuo cruccio; Perciocchè, avendomi levato ad alto, tu mi hai gettato a basso.

11 I miei giorni son come l’ombra che dichina; Ed io son secco come erba

12 Ma tu, Signore, dimori in eterno E la tua memoria è per ogni età.

13 Tu ti leverai, tu avrai compassione di Sion; Perciocchè egli è tempo di averne pietà; Perciocchè il termine è giunto.

14 Imperocchè i tuoi servitori hanno affezione alle pietre di essa, Ed hanno pietà della sua polvere.

15 E le genti temeranno il Nome del Signore, E tutti i re della terra la tua gloria,

16 Quando il Signore avrà riedificata Sion, Quando egli sarà apparito nella sua gloria,

17 Ed avrà volto lo sguardo all’orazione de’ desolati, E non avrà sprezzata la lor preghiera.

18 Ciò sarà scritto all’età a venire; E il popolo che sarà creato loderà il Signore.

19 Perciocchè egli avrà riguardato dall’alto luogo della sua santità; Perciocchè il Signore avrà mirato dal cielo verso la terra;

20 Per udire i gemiti de’ prigioni; Per isciogliere quelli ch’erano condannati a morte;

21 Acciocchè si narri in Sion il Nome del Signore, E la sua lode in Gerusalemme.

22 Quando i popoli e i regni saranno raunati insieme, Per servire al Signore

23 Egli ha tra via abbattute le mie forze; Egli ha scorciati i miei giorni.

24 Io dirò: O Dio mio, non farmi trapassare al mezzo de’ miei dì; I tuoi anni durano per ogni età.

25 Tu fondasti già la terra; E i cieli son l’opera delle tue mani;

26 Queste cose periranno, ma tu dimorerai; Ed esse invecchieranno tutte, come un vestimento; Tu le muterai come una vesta, e trapasseranno.

27 Ma tu sei sempre lo stesso, E gli anni tuoi non finiranno giammai.

28 I figliuoli de’ tuoi servitori abiteranno, E la progenie loro sarà stabilita nel tuo cospetto

1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.

2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!

3 Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!

4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.

5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.

6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.

8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn.

9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.

10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,

11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.

12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam.

13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.]

14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ.

15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.

16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;

17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében.

18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.

19 Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat.

20 Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr.

21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.

22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben.

23 Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.

24 Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.

25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]

26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.

27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.

28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. [ (Psalms 102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted. ]