1 Salmo di Davide. BENEDETTO sia il Signore, mia Rocca, Il quale ammaestra le mie mani alla battaglia, E le mie dita alla guerra.

2 Egli è la mia benignità e la mia fortezza; Il mio alto ricetto ed il mio liberatore; Egli è il mio scudo, ed io mi confido in lui; Egli è quello che abbatte i popoli sotto me.

3 O Signore, che cosa è l’uomo, che tu ne abbi cura? Che cosa è il figliuol dell’uomo, che tu ne faccia conto?

4 L’uomo è simile a vanità; I suoi giorni son come l’ombra che passa.

5 Signore, abbassa i tuoi cieli, e scendi; Tocca i monti, e fa’ che fumino.

6 Vibra il folgore, e dissipa quella gente; Avventa le tua saette, e mettili in rotta.

7 Stendi le tue mani da alto, E riscuotimi, e trammi fuor di grandi acque, Di man degli stranieri;

8 La cui bocca parla menzogna; E la cui destra è destra di frode

9 O Dio, io ti canterò un nuovo cantico; Io ti salmeggerò in sul saltero ed in sul decacordo.

10 Tu, che dài vittoria ai re; Che riscuoti Davide, tuo servitore, dalla spada scellerata;

11 Liberami, e riscuotimi dalla mano degli stranieri. La cui bocca parla menzogna, E la cui destra è destra di frode.

12 Acciocchè i nostri figliuoli sieno come piante novelle, Bene allevate nella lor giovanezza; E le nostre figliuole sieno come i cantoni intagliati Dell’edificio d’un palazzo;

13 E le nostre celle sieno piene, E porgano ogni specie di beni; E le nostre gregge moltiplichino a migliaia, e a diecine di migliaia, Nelle nostre campagne;

14 E i nostri buoi sieno grossi e possenti; E non vi sia per le nostre piazze nè assalto, Nè uscita, nè grido alcuno.

15 Beato il popolo che è in tale stato; Beato il popolo, di cui il Signore è l’Iddio

1 Dávidé.

2 Jóltevõm és megoltalmazóm, mentõváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: õ veti alám népemet.

3 Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felõle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?

4 Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.

5 Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

6 Lövelj villámot és hányd szerte õket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.

7 Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekbõl, az idegen-fiak kezébõl;

8 A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze.

9 Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;

10 Ki segítséget ád a királyoknak, [s] megmenti Dávidot, az õ szolgáját a gonosz szablyától.

11 Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezébõl, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze.

12 Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nõve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.

13 Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelõinken.

14 Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.

15 Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az õ Istene.