1 Salmo di Asaf, dato al capo de’ Musici de’ figliuoli di Iedutun. LA mia voce s’indirizza a Dio, ed io grido; La mia voce s’indirizza a Dio, acciocchè egli mi porga l’orecchio.

2 Nel giorno della mia distretta, io ho cercato il Signore; Le mie mani sono state sparse qua e là di notte, E non hanno avuta posa alcuna; L’anima mia ha rifiutato d’essere consolata.

3 Io mi ricordo di Dio, e romoreggio; Io mi lamento, e il mio spirito è angosciato. Sela.

4 Tu hai ritenuti gli occhi miei in continue vegghie; Io son tutto attonito, e non posso parlare.

5 Io ripenso a’ giorni antichi, Agli anni da lungo tempo passati.

6 Io mi ricordo come già io sonava; Io medito nel mio cuore di notte, E lo spirito mio va investigando.

7 Il Signore mi rigetterà egli in perpetuo? E non mi gradirà egli giammai più?

8 È la sua benignità venuta meno per sempre mai? È la sua parola mancata per ogni età?

9 Iddio ha egli dimenticato di aver pietà? Ha egli serrate per ira le sue compassioni? Sela.

10 Io ho adunque detto: Se io son fiacco, Egli è perchè la destra dell’Altissimo è mutata

11 Io mi rammemoro le opere del Signore; Perciocchè io mi riduco a memoria le tue maraviglie antiche;

12 E medito tutti i tuoi fatti, E ragiono delle tue operazioni.

13 O Dio, le tue vie si veggono nel Santuario; Chi è dio grande, come Iddio?

14 Tu sei l’Iddio che fai maraviglie; Tu hai fatta conoscere la tua forza fra i popoli.

15 Tu hai, col tuo braccio, riscosso il tuo popolo; I figliuoli di Giacobbe e di Giuseppe. Sela.

16 Le acque ti videro, o Dio; Le acque ti videro, e furono spaventate; Gli abissi eziandio tremarono.

17 Le nubi versarono diluvi d’acque; I cieli tuonarono; I tuoi strali eziandio andarono attorno.

18 Il suon de’ tuoi tuoni fu per lo giro del cielo; I folgori alluminarono il mondo; La terra fu smossa, e tremò.

19 La tua via fu per mezzo il mare, E il tuo sentiero per mezzo le grandi acque; E le tue pedate non furono riconosciute.

20 Tu conducesti il tuo popolo, come una greggia, Per man di Mosè e d’Aaronne

1 Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.

2 Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.

3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

4 Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.

7 Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

8 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

9 Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?

10 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.

11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

12 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;

13 És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.

14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

15 Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

16 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.

17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

18 A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. [ (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. ]