1 Salmo di Davide O SIGNORE, contendi con quelli che contendono meco; Guerreggia con quelli che guerreggiano meco.
2 Prendi lo scudo e la targa; E levati in mio aiuto.
3 E trai fuori la lancia, e serra il passo a quelli che mi perseguitano; Di’ all’anima mia: Io son la tua salute.
4 Sien confusi e svergognati quelli che cercano l’anima mia; Voltin le spalle, e sieno svergognati Quelli che macchinano del male contro a me.
5 Sien come pula al vento, E caccili l’Angelo del Signore.
6 Sia la via loro tutta tenebre, e sdruccioli; E perseguali l’Angelo del Signore.
7 Perciocchè senza cagione hanno fatta una fossa nascosta, Per tendervi la lor rete; Senza cagione l’hanno cavata all’anima mia.
8 Venga loro una sprovveduta ruina, E sieno presi colla lor propria rete che hanno tesa di nascosto, E cadano nella ruina che mi hanno apparecchiata.
9 Allora l’anima mia festeggerà nel Signore, E si rallegrerà nella sua salute.
10 Tutte le ossa mie diranno: O Signore, chi è pari a te, Che riscuoti il povero afflitto da chi è più forte di lui; Il povero afflitto, e il bisognoso, da chi lo spoglia?
11 Falsi testimoni si levano; Mi domandano cose, delle quali non so nulla.
12 Mi rendono male per bene; Rendono sconforto all’anima mia.
13 E pure io, quando essi erano infermi, mi vestiva d’un cilicio. Ed affliggeva l’anima mia col digiuno, E la mia orazione mi ritornava in seno.
14 Io andava attorno, come se fosse stato per un mio amico, ovver fratello; Io andava chino, e vestito a bruno, Come uno che faccia cordoglio di sua madre.
15 Ma quando io son zoppicato, essi se ne son rallegrati, E si sono adunati insieme; Gente da nulla si è adunata contro a me, senza che io lo sapessi; Mi hanno lacerato, senza mai restare;
16 Insieme con profani beffatori giocolari, Digrignando i denti contro di me
17 O Signore, infino a quando vedrai queste cose? Ritrai l’anima mia dalle ruine loro, L’unica mia d’infra i leoncelli.
18 Io ti celebrerò in gran raunanza; Io ti loderò in mezzo d’un gran popolo.
19 Non rallegrinsi di me quelli che mi son nemici a torto; Non ammicchino con gli occhi quelli che mi odiano senza cagione.
20 Perciocchè non parlano giammai di pace; Anzi macchinano frodi contro a’ pacifici della terra.
21 Ed allargano la lor bocca contro a me, E dicono: Eia, Eia! l’occhio nostro ha pur veduto quello che desideravamo.
22 O Signore, tu hai vedute queste cose; non tacere; O Signore, non allontanarti da me.
23 Risvegliati, e destati, per farmi ragione; Dio mio, e Signor mio, risvegliati per difendere la mia causa.
24 O Signore Iddio mio, giudicami secondo la tua giustizia, E fa’ ch’essi non si rallegrino di me;
25 E non dicano nel cuor loro: Ehi! anima nostra; E non dicano: Noi l’abbiamo trangugiato.
26 Sieno svergognati e confusi tutti quanti Quelli che si rallegrano del mio male; Sieno vestiti di vergogna e di vituperio Quelli che si magnificano contro a me.
27 Cantino, e rallegrinsi Quelli che hanno buona affezione alla mia giustizia; E dicano del continuo: Magnificato sia il Signore, Che vuole la pace del suo servitore.
28 E la mia lingua risonerà la tua giustizia E la tua laude, tuttodì
1 Dávidé. harczolj a velem harczolókkal.
2 Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.
3 Szegezz dárdát és rekeszd el üldözõim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
4 Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják.
5 Legyenek olyanok, mint a polyva a szél elõtt; az Úrnak angyala verdesse [õket].
6 Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse õket.
7 Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
8 Érje õt romlás váratlanul, fogja meg hálója, a melyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
9 Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
10 Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! A ki megszabadítod a nyomorultat a nála erõsebbtõl, a szegényt és szûkölködõt az õ megrablójától.
11 Erõszakos tanúk állnak elõ; azt kérdezik tõlem, a mirõl nem tudok.
12 Jóért roszszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet.
13 Pedig én az õ betegségökben gyászba öltöztem, bõjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.
14 Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem [érte;] mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
15 Õk pedig örültek az én bukásomon és összegyûltek; összegyûltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak,
16 Ingyenélõk léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
17 Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktõl az én egyetlenemet.
18 Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erõs nép között magasztallak téged.
19 Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyûlölõim se hunyorgassanak rám.
20 Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
21 Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
22 Láttad, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tõlem!
23 Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
24 Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne öröljenek rajtam!
25 Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük õt!
26 Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, a kik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be õket, a kik felfuvalkodtak ellenem.
27 Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, a ki kivánja az õ szolgájának békességét.
28 Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsõségedet minden napon.