1 Maschil di Asaf. ASCOLTA, o popol mio, la mia dottrina; Porgete gli orecchi alle parole della mia bocca.

2 Io aprirò la mia bocca in sentenza; Io sgorgherò detti notevoli di cose antiche;

3 Le quali noi abbiamo udite, e sappiamo, E le quali i nostri padri ci han raccontate.

4 Noi non le celeremo a’ lor figliuoli, alla generazione a venire; Noi racconteremo le lodi del Signore, E la sua forza, e le sue maraviglie ch’egli ha fatte.

5 Egli ha fermata la testimonianza in Giacobbe, Ed ha posta la Legge in Israele; Le quali egli comandò a’ nostri padri di fare assapere a’ lor figliuoli;

6 Acciocchè la generazione a venire, i figliuoli che nascerebbero, le sapessero, E si mettessero a narrarle a’ lor figliuoli;

7 E ponessero in Dio la loro speranza, E non dimenticassero le opere di Dio. Ed osservassero i suoi comandamenti;

8 E non fossero come i lor padri, Generazione ritrosa e ribella; Generazione che non dirizzò il cuor suo, Il cui spirito non fu leale inverso Dio

9 I figliuoli di Efraim, gente di guerra, buoni arcieri, Voltarono le spalle al dì della battaglia.

10 Non avevano osservato il patto di Dio, Ed avevano ricusato di camminar nella sua Legge;

11 Ed avevano dimenticate le sue opere, E le maraviglie ch’egli aveva lor fatte vedere.

12 Egli aveva fatti miracoli in presenza de’ padri loro, Nel paese di Egitto, nel territorio di Soan.

13 Egli aveva fesso il mare, e li aveva fatti passare per mezzo; Ed aveva fermate le acque come un mucchio.

14 E li aveva condotti di giorno colla nuvola, E tutta notte colla luce del fuoco.

15 Egli aveva schiantate le rupi nel deserto, E li aveva copiosamente abbeverati, come di gorghi;

16 Ed aveva fatto uscir de’ ruscelli della roccia, E colare acque, a guisa di fiumi.

17 Ma essi continuarono a peccar contro a lui, Provocando l’Altissimo a sdegno nel deserto;

18 E tentarono Iddio nel cuor loro, Chiedendo vivanda a lor voglia;

19 E parlarono contro a Dio, E dissero: Potrebbe Iddio Metterci tavola nel deserto?

20 Ecco, egli percosse la roccia, e ne colarono acque, E ne traboccarono torrenti; Potrebbe egli eziandio dar del pane, O apparecchiar della carne al suo popolo?

21 Perciò, il Signore, avendoli uditi, si adirò fieramente; Ed un fuoco si accese contro a Giacobbe, Ed anche l’ira gli montò contro ad Israele;

22 Perciocchè non avevano creduto in Dio, E non si erano confidati nella sua salvazione;

23 E pure egli aveva comandato alle nuvole di sopra, Ed aveva aperte le porte del cielo;

24 Ed aveva fatta piovere sopra loro la manna da mangiare, Ed aveva loro dato del frumento del cielo.

25 L’uomo mangiò del pane degli Angeli; Egli mandò loro della vivanda a sazietà.

26 Egli fece levar nel cielo il vento orientale, E per la sua forza addusse l’Austro;

27 E fece piover sopra loro della carne, a guisa di polvere; Ed uccelli, a guisa della rena del mare.

28 E li fece cadere in mezzo al lor campo, D’intorno a’ lor padiglioni.

29 Ed essi mangiarono, e furono grandemente satollati; E Iddio fece lor venire ciò che desideravano.

30 Essi non si erano ancora stolti dalla lor cupidigia; Avevano ancora il cibo loro nella bocca,

31 Quando l’ira montò a Dio contro a loro, Ed uccise i più grassi di loro, Ed abbattè la scelta d’Israele.

32 Con tutto ciò peccarono ancora, E non credettero alle sue maraviglie.

33 Laonde egli consumò i lor giorni in vanità, E gli anni loro in ispaventi.

34 Quando egli li uccideva, essi lo richiedevano, E ricercavano di nuovo Iddio.

35 E si ricordavano che Iddio era la lor Rocca, E che l’Iddio altissimo era il lor Redentore.

36 Ma lo lusingavano colla lor bocca, E gli mentivano colla lor lingua;

37 E il cuor loro non era diritto inverso lui, E non erano leali nel suo patto.

38 E pure egli, che è pietoso, purgò la loro iniquità, e non li distrusse; E più e più volte racquetò l’ira sua, e non commosse tutto il suo cruccio;

39 E si ricordò ch’erano carne; Un fiato che passa, e non ritorna

40 Quante volte lo provocarono essi a sdegno nel deserto, E lo contristarono nella solitudine!

41 E tornarono a tentare Iddio, E limitarono il Santo d’Israele.

42 Essi non si erano ricordati della sua mano, Nè del giorno nel quale li aveva riscossi dal nemico.

43 Come egli aveva eseguiti i suoi segni in Egitto, E i suoi miracoli nel territorio di Soan.

44 Ed aveva cangiati i fiumi, e i rivi degli Egizi in sangue, Talchè essi non ne potevano bere.

45 Ed aveva mandata contro a loro una mischia d’insetti che li mangiarono; E rane, che li distrussero.

46 Ed aveva dati i lor frutti a’ bruchi, E le lor fatiche alle locuste.

47 Ed aveva guastate le lor vigne colla gragnuola, E i lor sicomori colla tempesta.

48 Ed aveva dati alla grandine i lor bestiami, E le lor gregge a’ folgori.

49 Ed aveva mandato sopra loro l’ardore della sua ira, Indegnazione, cruccio e distretta; Una mandata d’angeli maligni.

50 Ed aveva appianato il sentiero alla sua ira, E non aveva scampata l’anima loro dalla morte, Ed aveva dato il lor bestiame alla mortalità.

51 Ed aveva percossi tutti i primogeniti in Egitto, E le primizie della forza ne’ tabernacoli di Cam.

52 E ne aveva fatto partire il suo popolo, a guisa di pecore; E l’aveva condotto per lo deserto, come una mandra.

53 E l’aveva guidato sicuramente, senza spavento; E il mare aveva coperti i lor nemici.

54 Ed egli li aveva introdotti nella contrada della sua santità, Nel monte che la sua destra ha conquistato.

55 Ed aveva scacciate le nazioni d’innanzi a loro, E le aveva fatte loro scadere in sorte di eredità, Ed aveva stanziate le tribù d’Israele nelle loro stanze.

56 Ed avevano tentato, e provocato a sdegno l’Iddio altissimo, E non avevano osservate le sue testimonianze.

57 Anzi si erano tratti indietro, E si erano portati dislealmente, Come i lor padri; E si erano rivolti come un arco fallace;

58 E l’avevano provocato ad ira co’ loro alti luoghi, E commosso a gelosia colle loro sculture.

59 Iddio aveva udite queste cose, e se n’era gravemente adirato, Ed aveva grandemente disdegnato Israele.

60 Ed aveva abbandonato il tabernacolo di Silo; Il padiglione ch’egli aveva piantato per sua stanza fra gli uomini.

61 Ed aveva abbandonata la sua forza, ad esser menata in cattività, E la sua gloria in man del nemico.

62 Ed aveva dato il suo popolo alla spada, E si era gravemente adirato contro alla sua eredità.

63 Il fuoco aveva consumati i suoi giovani; E le sue vergini non erano state lodate.

64 I suoi sacerdoti erano caduti per la spada; E le sue vedove non avevano pianto.

65 Poi il Signore si risvegliò, Come uno che fosse stato addormentato; Come un uomo prode, che dà gridi dopo il vino.

66 E percosse i suoi nemici da tergo, E mise loro addosso un eterno vituperio.

67 Ed avendo riprovato il tabernacolo di Giuseppe, E non avendo eletta la tribù di Efraim;

68 Egli elesse la tribù di Giuda; Il monte di Sion, il quale egli ama.

69 Ed edificò il suo santuario, a guisa di palazzi eccelsi; Come la terra ch’egli ha fondata in perpetuo.

70 Ed elesse Davide, suo servitore, E lo prese dalle mandre delle pecore.

71 Di dietro alle bestie allattanti Egli lo condusse a pascer Giacobbe, suo popolo; Ed Israele sua eredità.

72 Ed egli li pasturò, secondo l’integrità del suo cuore; E li guidò, secondo il gran senno delle sue mani

1 Aszáf tanítása. hajtsátok füleiteket számnak beszédeire.

2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi idõbõl.

3 A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk,

4 Nem titkoljuk el azokat az õ fiaiktól; a jövõ nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.

5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felõl megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat;

6 Hogy megtudja [azokat] a jövõ nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak;

7 Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az õ parancsolatait megtartsák.

8 Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, a melynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hû Isten iránt.

9 Efraim fiai, a fegyveres íjászok hátat fordítottak az ütközet napján;

10 Nem õrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az õ törvényében;

11 Sõt elfelejtkeztek az õ tetteirõl, csodáiról, a melyeket mutatott nékik.

12 Apáik elõtt csodát mívelt Égyiptom földjén, a Czoán mezején.

13 Ketté választotta a tengert s átvitte õket; és felállította a vizeket fal gyanánt.

14 Vezette õket nappal felhõben, és egész éjen át tûznek világosságában.

15 Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniok adott bõségesen, akárcsak a mélységes vizekbõl.

16 Patakokat fakasztott a kõsziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett:

17 Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában;

18 És megkísérték Istent az õ szívökben, enni valót kérvén az õ kivánságuk szerint.

19 És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában?

20 Ímé, megcsapta a kõsziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az õ népének?

21 Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tûz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen;

22 Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az õ segedelmében,

23 És ráparancsolt a felhõkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.

24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.

25 Angyalok kenyerét ette az ember, bõséggel vetett nékik eleséget,

26 Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet;

27 És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye.

28 És leszállítá azokat az õ táboruk közepére, az õ sátoraikhoz köröskörül.

29 Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik.

30 Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala:

31 Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és fõbbjeik közül [sokakat] megöle, és Izráelnek ifjait levágá;

32 Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az õ csodadolgaiban.

33 Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben.

34 Ha ölte õket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék.

35 És eszökbe vevék, hogy Isten az õ sziklájok, és a felséges Isten az õ megváltójok;

36 És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki.

37 De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hûségesek az õ szövetségéhez;

38 Õ azonban irgalmas és bûnbocsátó, nem semmisít meg, sõt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását.

39 Azért eszébe vevé, hogy test õk, [és olyanok, mint] az ellebbenõ szél, a mely nem tér vissza.

40 Hányszor keserítették õt a pusztában, [hányszor] illették fájdalommal a kietlenben?!

41 És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét.

42 Nem emlékeztek meg az õ kezérõl, [sem] a napról, a melyen megváltotta õket a nyomorgatótól;

43 Midõn kitûzte jeleit Égyiptomban, és csodáit a Czoán mezején.

44 És vérré változtatta folyóikat, hogy nem ihatták patakjaikat.

45 Legyeket bocsáta reájok, a melyek emészték õket, és békát, a mely pusztítá õket.

46 Odaadta termésöket a szöcskének, s munkájuk gyümölcsét a sáskának.

47 Jégesõvel pusztítá el szõlõjüket, s figefáikat kõesõvel.

48 Odaveté barmaikat a jégesõnek, marháikat pedig a mennyköveknek.

49 Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.

50 Utat tört haragjának, s nem tartotta meg a haláltól lelköket, és életöket döghalálnak veté.

51 És megöle minden elsõszülöttet Égyiptomban, az erõ zsengéjét Khám sátoraiban.

52 Elindítá mint juhokat, az õ népét, s vezeté õket, mint nyájat a pusztában.

53 És vezeté õket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger.

54 És bevivé õket az õ szent határába, arra a hegyre, a melyet szerzett az õ jobbkezével.

55 És kiûzé elõlük a pogányokat, és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíté azok sátoraiban az Izráel törzseit.

56 De megkisérték és megharagíták a magasságos Istent, és nem õrizék meg bizonyságait;

57 Elfordulának ugyanis és hûtlenek levének, mint apáik; visszafelé fordulának, mint a csalfa kézív.

58 Haragra ingerelték õt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.

59 Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izráelt felette megútálá.

60 És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között;

61 Sõt fogságba viteté erejét, dicsõségét pedig ellenség kezébe.

62 És fegyver alá rekeszté az õ népét; és az õ öröksége ellen felgerjede.

63 Ifjait tûz emészté meg, és szüzei nem énekeltettek meg.

64 Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezheték a siratást.

65 Akkor felserkene az Úr, mintegy álomból; mint hõs, a ki bortól vigadoz;

66 És visszaveré ellenségeit; s örök gyalázatot vete reájok.

67 Azután megútálá a József sátorát, és nem választá Efraim törzsét;

68 Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, a melyet szeret.

69 És megépíté szent helyét, mint egy magas [vár]at; mint a földet, a melyet örök idõre fundált.

70 És kiválasztá Dávidot, az õ szolgáját, és elhozá õt a juhok aklaiból.

71 A szoptatós juhok mellõl hozá el õt, hogy legeltesse Jákóbot, az õ népét, és Izráelt, az õ örökségét.

72 És legelteté õket szívének tökéletessége szerint, és vezeté õket bölcs kezeivel.