1 SIGNORE, io mi son confidato in te, Fa’ ch’io non sia giammai confuso.

2 Riscuotimi, e liberami, per la tua giustizia; Inchina a me il tuo orecchio, e salvami.

3 Siimi una rocca di dimora, Nella quale io entri sempre; Tu hai ordinata la mia salute; Perciocchè tu sei la mia rupe e la mia fortezza.

4 O Dio mio, liberami dalla man dell’empio, Dalla mano del perverso e del violento.

5 Perciocchè tu sei la mia speranza, o Signore Iddio; La mia confidanza fin dalla mia fanciullezza.

6 Tu sei stato il mio sostegno fin dal seno di mia madre; Tu sei quel che mi hai tratto fuori delle interiora di essa; Per te ho avuto del continuo di che lodarti.

7 Io sono stato a molti come un mostro; Ma tu sei il mio forte ricetto.

8 Sia la mia bocca ripiena della tua lode, E della tua gloria tuttodì.

9 Non rigettarmi al tempo della vecchiezza; Ora, che le forze mi mancano, non abbandonarmi.

10 Perciocchè i miei nemici tengono ragionamenti contro a me, E quelli che spiano l’anima mia prendono insieme consiglio.

11 Dicendo: Iddio l’ha abbandonato; Perseguitatelo, e prendetelo; perciocchè non vi è alcuno che lo riscuota.

12 O Dio, non allontanarti da me; Dio mio, affrettati in mio aiuto.

13 Sieno confusi, e vengano meno gli avversari dell’anima mia; Quelli che procacciano il mio male sieno coperti di onta e di vituperio

14 Ma io spererò del continuo, E sopraggiungerò ancora altre lodi a tutte le tue.

15 La mia bocca racconterà tuttodì la tua giustizia, e la tua salute; Benchè io non ne sappia il gran numero.

16 Io entrerò nelle prodezze del Signore Iddio; Io ricorderò la giustizia di te solo.

17 O Dio, tu mi hai ammaestrato dalla mia fanciullezza; Ed io, infino ad ora, ho annunziate le tue maraviglie.

18 Non abbandonarmi ancora, o Dio, fino alla vecchiezza, anzi fino alla canutezza; Finchè io abbia annunziato il tuo braccio a questa generazione, E la tua potenza a tutti quelli che verranno appresso.

19 E la tua giustizia, o Dio, esalterò sommamente: Perciocchè tu hai fatte cose grandi. O Dio, chi è pari a te?

20 Perciocchè, avendomi fatto sentir molte tribolazioni e mali, Tu mi hai di nuovo resa la vita, E mi hai di nuovo tratto fuor degli abissi della terra.

21 Tu hai accresciuta la mia grandezza, E ti sei rivolto, e mi hai consolato.

22 Io altresì, collo strumento del saltero, celebrerò te, E la tua verità, o Dio mio; Io ti salmeggerò colla cetera, o Santo d’Israele.

23 Le mie labbra giubileranno, quando io ti salmeggerò; E insieme l’anima mia, la quale tu hai riscattata.

24 La mia lingua ancora ragionerà tuttodì della tua giustizia; Perciocchè sono stati svergognati, perchè sono stati confusi quelli che procacciavano il mio male

1 Te benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha.

2 A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem.

3 Légy sziklaváram, a hova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felõl, mert kõszálam és erõsségem vagy te.

4 Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezébõl; a hamisnak és kegyetlennek markából!

5 Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtõl fogva!

6 Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhébõl te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.

7 Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erõs bizodalmam.

8 Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsõségeddel.

9 Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erõm, ne hagyj el engem!

10 Mert felõlem szólanak elleneim, és a kik életemre törnek, együtt tanácskoznak,

11 Mondván: Az Isten elhagyta õt! Kergessétek és fogjátok meg, mert nincs, a ki megszabadítsa.

12 Oh Isten, ne távozzál el tõlem! Én Istenem, siess segítségemre!

13 Szégyenüljenek meg és enyészszenek el életemnek ellenségei; borítsa szégyen és gyalázat azokat, a kik vesztemre törnek!

14 Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet.

15 Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom.

16 Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem!

17 Oh Isten, gyermekségemtõl tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat.

18 Vénségemig és megõszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendõnek a te nagy tetteidet.

19 Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat az égig, mert nagyságos dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!

20 A ki sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, [de] ismét megelevenítesz, és a föld mélységébõl ismét felhozol minket.

21 Megsokasítod az én nagyságomat; hozzám fordulsz [és] megvigasztalsz engem.

22 Én is tisztellek téged lanttal a te hûségedért, én Istenem! Éneklek néked hárfával, oh Izráelnek szentje!

23 Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és lelkem is, a melyet megváltottál.

24 Nyelvem is minden napon hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, a kik vesztemre törnek.