1 Save me, God,

for the waters have come up to my neck!

2 I sink in deep mire, where there is no foothold.

I have come into deep waters, where the floods overflow me.

3 I am weary with my crying.

My throat is dry.

My eyes fail looking for my God.

4 Those who hate me without a cause are more than the hairs of my head.

Those who want to cut me off, being my enemies wrongfully, are mighty.

I have to restore what I didn’t take away.

5 God, you know my foolishness.

My sins aren’t hidden from you.

6 Don’t let those who wait for you be shamed through me, Lord Yahweh of Armies.

Don’t let those who seek you be brought to dishonor through me, God of Israel.

7 Because for your sake, I have borne reproach.

Shame has covered my face.

8 I have become a stranger to my brothers,

an alien to my mother’s children.

9 For the zeal of your house consumes me.

The reproaches of those who reproach you have fallen on me.

10 When I wept and I fasted,

that was to my reproach.

11 When I made sackcloth my clothing,

I became a byword to them.

12 Those who sit in the gate talk about me.

I am the song of the drunkards.

13 But as for me, my prayer is to you, Yahweh, in an acceptable time.

God, in the abundance of your loving kindness, answer me in the truth of your salvation.

14 Deliver me out of the mire, and don’t let me sink.

Let me be delivered from those who hate me, and out of the deep waters.

15 Don’t let the flood waters overwhelm me,

neither let the deep swallow me up.

Don’t let the pit shut its mouth on me.

16 Answer me, Yahweh, for your loving kindness is good.

According to the multitude of your tender mercies, turn to me.

17 Don’t hide your face from your servant,

for I am in distress.

Answer me speedily!

18 Draw near to my soul and redeem it.

Ransom me because of my enemies.

19 You know my reproach, my shame, and my dishonor.

My adversaries are all before you.

20 Reproach has broken my heart, and I am full of heaviness.

I looked for some to take pity, but there was none;

for comforters, but I found none.

21 They also gave me poison for my food.

In my thirst, they gave me vinegar to drink.

22 Let their table before them become a snare.

May it become a retribution and a trap.

23 Let their eyes be darkened, so that they can’t see.

Let their backs be continually bent.

24 Pour out your indignation on them.

Let the fierceness of your anger overtake them.

25 Let their habitation be desolate.

Let no one dwell in their tents.

26 For they persecute him whom you have wounded.

They tell of the sorrow of those whom you have hurt.

27 Charge them with crime upon crime.

Don’t let them come into your righteousness.

28 Let them be blotted out of the book of life,

and not be written with the righteous.

29 But I am in pain and distress.

Let your salvation, God, protect me.

30 I will praise the name of God with a song,

and will magnify him with thanksgiving.

31 It will please Yahweh better than an ox,

or a bull that has horns and hoofs.

32 The humble have seen it, and are glad.

You who seek after God, let your heart live.

33 For Yahweh hears the needy,

and doesn’t despise his captive people.

34 Let heaven and earth praise him;

the seas, and everything that moves therein!

35 For God will save Zion, and build the cities of Judah.

They shall settle there, and own it.

36 The children also of his servants shall inherit it.

Those who love his name shall dwell therein.

1 Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé.

2 Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.

3 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.

4 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.

5 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!

6 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted:

7 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!

8 Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.

9 Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé.

10 Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.

11 Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.

12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.

13 A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.

14 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.

15 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;

16 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!

17 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;

18 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!

19 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.

20 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.

21 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.

22 Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.

23 Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá.

24 Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá.

25 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket.

26 Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;

27 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg.

28 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.

29 Töröltessenek ki az élõk könyvébõl, és az igazak közé ne irattassanak.

30 Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedõ vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!

31 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.

32 És kedvesebb lesz az Úr elõtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmû tuloknál.

33 Látják [ezt] majd a szenvedõk és örülnek; ti Istent keresõk, elevenedjék a ti szívetek!

34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg.

35 Dicsérjék õt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!

36 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt. [ (Psalms 69:37) És az õ szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az õ nevét. ]