1 Pourquoi, ô Eternel! te tiens-tu loin, [et] te caches-tu au temps [que nous sommes] dans la détresse?2 Le méchant par son orgueil poursuit ardemment l'affligé; [mais] ils seront pris par les machinations qu'ils ont préméditées.3 Car le méchant se glorifie du souhait de son âme, il estime heureux l'avare, et il irrite l'Eternel.4 Le méchant marchant avec fierté ne fait conscience [de rien]; toutes ses pensées sont, qu'il n'y a point de Dieu.5 Son train prospère en tout temps; tes jugements sont éloignés de devant lui; il souffle contre tous ses adversaires.6 Il dit en son cœur : je ne serai jamais ébranlé; car je ne puis avoir de mal.7 Sa bouche est pleine de malédictions, de tromperies, et de fraude; il n'y a sous sa langue qu'oppression et qu'outrage.8 Il se tient aux embûches dans des villages; il tue l'innocent dans des lieux cachés; ses yeux épient le troupeau des désolés.9 Il se tient aux embûches en un lieu caché, comme un lion dans son fort; il se tient aux embûches pour attraper l'affligé; il attrape l'affligé, l'attirant en son filet.10 Il se tapit, et se baisse, et puis le troupeau des désolés tombe entre ses bras.11 Il dit en son cœur : le [Dieu] Fort l'a oublié, il a caché sa face, il ne le verra jamais.12 Eternel, lève-toi, ô [Dieu] Fort! hausse ta main, et n'oublie point les débonnaires.13 Pourquoi le méchant irriterait-il Dieu? Il a dit en son cœur que tu n'en feras aucune recherche.14 Tu l'as vu; car lorsqu'on afflige ou qu'on maltraite quelqu'un, tu regardes pour le mettre entre tes mains, le troupeau des désolés se réfugie auprès de toi; tu as aidé l'orphelin.15 Casse le bras du méchant, et recherche la méchanceté de l'injuste, jusqu'à ce que tu n'en trouves plus rien.16 L'Eternel est Roi à toujours, et à perpétuité; les nations ont été exterminées de dessus sa terre.17 Eternel, tu exauces le souhait des débonnaires, affermis leur cœur, [et] que ton oreille les écoute attentivement;18 Pour faire droit à l'orphelin et à celui qui est foulé, afin que l'homme [mortel], qui est de terre, ne continue plus à donner de l'effroi.

1 Uram, miért állasz távol? Miért rejtõzöl el a szükség idején?2 A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.3 Mert dicsekszik a gonosz az õ lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.4 A gonosz az õ haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.5 Szerencsések az õ útai minden idõben; messze vannak tõle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erõszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.8 Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az õ barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.10 Lenyomja, tiporja, és erejétõl elesnek az ügyefogyottak.11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekrõl!13 Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]14 Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az õ gonoszságát, míg már nem találsz.16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az õ földjérõl.17 A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerõsíted szívöket, füleiddel figyelmezel,18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földbõl való ember.