1 Nous nous sommes assis auprès des fleuves de Babylone, et nous y avons pleuré, nous souvenant de Sion.2 Nous avons pendu nos harpes aux saules, au milieu d'elle.3 Quand ceux qui nous avaient emmenés prisonniers, nous ont demandé des paroles de Cantique, et de les réjouir de nos harpes que nous avions pendues, [en nous disant] : Chantez-nous quelque chose des cantiques de Sion; [nous avons répondu] :4 Comment chanterions-nous les Cantiques de l'Eternel dans une terre d’étrangèrs?5 Si je t'oublie, Jérusalem, que ma droite s'oublie elle-même.6 Que ma langue soit attachée à mon palais, si je ne me souviens de toi, [et] si je ne fais de Jérusalem le [principal] sujet de ma réjouissance.7 Ô Eternel, souviens-toi des enfants d'Edom, qui en la journée de Jérusalem disaient : découvrez, découvrez jusqu’à ses fondements.8 Fille de Babylone, [qui va être] détruite, heureux celui qui te rendra la pareille [de ce] que tu nous as fait!9 Heureux celui qui saisira tes petits enfants et qui les froissera contre les pierres!

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.2 A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!4 Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!