1 Eternel! je me suis retiré vers toi, fais que je ne sois jamais confus.

2 Délivre-moi par ta justice, et me garantis : incline ton oreille vers moi, et me mets en sûreté.

3 Sois-moi pour un rocher de retraite, afin que je m'y puisse toujours retirer; tu as donné ordre de me mettre en sûreté; car tu es mon rocher, et ma forteresse.

4 Mon Dieu! délivre-moi de la main du méchant, de la main du pervers, et de l'oppresseur.

5 Car tu es mon attente, Seigneur Eternel! [et] ma confiance dès ma jeunesse.

6 J'ai été appuyé sur toi dès le ventre [de ma mère]; c'est toi qui m'as tiré hors des entrailles de ma mère; tu es le sujet continuel de mes louanges.

7 J'ai été à plusieurs comme un monstre; mais tu es ma forte retraite.

8 Que ma bouche soit remplie de ta louange, et de ta magnificence chaque jour.

9 Ne me rejette point au temps de ma vieillesse; ne m'abandonne point maintenant que ma force est consumée.

10 Car mes ennemis ont parlé de moi, et ceux qui épient mon âme ont pris conseil ensemble;

11 Disant : Dieu l'a abandonné; poursuivez-le, et le saisissez; car il n'y a personne qui le délivre.

12 Ô Dieu! ne t'éloigne point de moi; mon Dieu hâte-toi de venir à mon secours.

13 Que ceux qui sont ennemis de mon âme soient honteux et défaits; et que ceux qui cherchent mon mal soient enveloppés d'opprobre et de honte.

14 Mais moi je vivrai toujours en espérance en toi, et je te louerai tous les jours davantage.

15 Ma bouche racontera chaque jour ta justice, [et] ta délivrance, bien que je n'en sache point le nombre.

16 Je marcherai par la force du Seigneur Eternel; je raconterai ta seule justice.

17 Ô Dieu! tu m'as enseigné dès ma jeunesse, et j'ai annoncé jusques à présent tes merveilles.

18 [Je les ai annoncées] jusqu’à la vieillesse, même jusques à la vieillesse toute blanche; ô Dieu! ne m'abandonne point jusqu’à ce que j'aie annoncé ton bras à cette génération, et ta puissance à tous ceux qui viendront après.

19 Car ta justice, ô Dieu! est haut élevée, parce que tu as fait de grandes choses. Ô Dieu qui est semblable à toi?

20 Qui m'ayant fait voir plusieurs détresses et plusieurs maux, m'as de nouveau rendu la vie, et m'as fait remonter hors des abîmes de la terre?

21 Tu accroîtras ma grandeur, et tu me consoleras encore.

22 Aussi, mon Dieu! je te célébrerai pour l'amour de ta vérité avec l'instrument de la musette; ô Saint d'Israël, je te psalmodierai avec la harpe.

23 Mes lèvres et mon âme, que tu auras rachetée, chanteront de joie, quand je te psalmodierai.

24 Ma langue aussi discourra chaque jour de ta justice, parce que ceux qui cherchent mon mal seront honteux et rougiront.

1 Te benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha.

2 A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem.

3 Légy sziklaváram, a hova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felõl, mert kõszálam és erõsségem vagy te.

4 Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezébõl; a hamisnak és kegyetlennek markából!

5 Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtõl fogva!

6 Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhébõl te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.

7 Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erõs bizodalmam.

8 Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsõségeddel.

9 Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erõm, ne hagyj el engem!

10 Mert felõlem szólanak elleneim, és a kik életemre törnek, együtt tanácskoznak,

11 Mondván: Az Isten elhagyta õt! Kergessétek és fogjátok meg, mert nincs, a ki megszabadítsa.

12 Oh Isten, ne távozzál el tõlem! Én Istenem, siess segítségemre!

13 Szégyenüljenek meg és enyészszenek el életemnek ellenségei; borítsa szégyen és gyalázat azokat, a kik vesztemre törnek!

14 Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet.

15 Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom.

16 Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem!

17 Oh Isten, gyermekségemtõl tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat.

18 Vénségemig és megõszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendõnek a te nagy tetteidet.

19 Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat az égig, mert nagyságos dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!

20 A ki sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, [de] ismét megelevenítesz, és a föld mélységébõl ismét felhozol minket.

21 Megsokasítod az én nagyságomat; hozzám fordulsz [és] megvigasztalsz engem.

22 Én is tisztellek téged lanttal a te hûségedért, én Istenem! Éneklek néked hárfával, oh Izráelnek szentje!

23 Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és lelkem is, a melyet megváltottál.

24 Nyelvem is minden napon hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, a kik vesztemre törnek.